Új szintre lép a tehetségekért folyó verseny az SSC-szektorban
Az elmúlt évtizedben gyökeresen megváltozott a nagyvállalatok globális, illetve regionális szolgáltatóközpontjainak (SSC-k) szerepe. Már nem csupán a költség- és működési hatékonyság növelése a feladatuk, hanem stratégiai területen is értéket teremtő egységekké váltak. Növelik a bevételt, ösztönzik az innovációt, új megoldásokat hoznak és képességeket építenek be a szervezetbe. Az EY Global szakértőinek írása az SSC-k HR-es kihívásairól.

A bevezetett technológiákban is ugrásszerű fejlődést tapasztalhattunk, így az SSC-k még nagyobb értékű szolgáltatásokat tudnak nyújtani. A digitalizációt a globális világjárvány tovább gyorsította – nem véletlen, hogy számos szervezet éppen az elmúlt két évben bővítette szolgáltatóközponti kapacitását. Magától értetődő, hogy ezzel párhuzamosan az elvégzett feladatokhoz szükséges készségek is megváltoztak, és az ehhez kapcsolódó követelmények is átalakultak. Sőt, kimondhatjuk, hogy a készségek és képességek ma már olyan új erőforrásoknak tekinthetők, amelyekbe a befektetés világszerte prioritás.
Egy munkavállaló ma egészen mást vár el a munkakörétől, mint tíz évvel ezelőtt: előtérbe kerültek a személyre szabott élmények és a felelősségvállalás lehetősége. Egyre jellemzőbb a demokratizálás is, azaz a munkavállalóknak ma már az alkalmazotti életciklus szinte minden aspektusába beleszólásuk van. A jövő munkahelyét olyan feltörekvő trendek határozzák meg, mint a platformmunka, a technológiailag támogatott távmunka vagy a rugalmas munkarend. A munka természete, a munkavégzés módjai, maguk a munkavállalók és a munkahely definíciója is mind-mind átalakult, és mindezek a változások között egyre nagyobb hangsúly helyeződik a munkavállalói jóllétre.
Ma a mikroképzések, a mikrofeladatok és az automatizálás felé való elmozdulást látjuk: a munka kisebb, jobban ellenőrzött modulokra bomlik. A munkavégzés módja is dinamikusan változik – ez kevesebb hierarchikus struktúrát, együttműködőbb környezetet jelent, ahol az egyes területek szakértői közösen találják meg a megfelelő megoldásokat, méghozzá a hely, az idő és a stílus tekintetében rugalmas munkavégzés mellett. Megjelennek a platformmunkák és a rövid távú megbízások, az egyszemélyes vállalkozók (solopreneur), akik számukra érdekes projekteket választanak, és a munkafolyamatok váltogatása – mindez azt mutatja, hogy a mai munkavállalónak nagyon határozott elképzelése van arról, mit szeretne, és ő határozza meg karrierje irányát. A hagyományos irodák átadták helyüket a hibrid munkavégzésnek, így a munkahely képlékeny térré vált. Az irodák már nem pusztán terek, ahol le lehet ülni és el lehet végezni a napi feladatokat, hanem az együttműködés, a társadalmi interakció és a hálózatépítés színterei is. Az egyén a hivatalos konstrukciótól függetlenül határozza meg a munkaterület fogalmát: ez az a tér, amelyet a legkreatívabbnak és legtermékenyebbnek érez, legyen az az otthona, egy közeli kávézó vagy a kert.
Ezek a változások egy további következménnyel is jártak: ma nyugodtan beszélhetünk a tehetségekért folytatott küzdelemről. Bizonyos területeken a készségek szűkössége tapasztalható, ami erőteljesen befolyásolja a munkaerőpiac alakulását, beleértve a megosztott szolgáltatások területét is. Mindez természetesen hatással van a munkatársak toborzására, fejlesztésére és megtartására is.
Az EY nemzetközi szolgáltató központja, az EY Global Delivery Services világszerte több mint 60 ezer munkatársat foglalkoztat, így ezeket a tendenciákat az összes régióban megfigyelhetjük. Minden piac hozza a saját egyedi tényezőit, amelyeket sok minden befolyásol – többek között a kultúra, a készségek, a tehetségek. Magyarországon például érett a munkaerőpiac, így nemcsak a kedvező működési és üzleti környezet miatt a közép- és kelet-európai térség egyik legalkalmasabb helyszíne SSC-k létesítésére. Erős az oktatási rendszer, magas a diplomások aránya, nagy mennyiségben és a hiányterületeken is elérhető a sokféle készséggel rendelkező, európai nyelveken beszélő tehetséges munkaerő, akik más országoknál nyitottabbak a platformmunkára. Nem véletlen, hogy már több mint 150 globális vállalat hozott létre itt megosztott szolgáltatóközpontot – a szükséges ökoszisztéma tehát már kialakult. Emiatt is döntöttünk úgy tavaly, hogy integrált hálózatunk részeként Budapesten is létrehozzuk nemzetközi szolgáltató központunkat, az EY Global Delivery Servicest (EY GDS).
A szolgáltatóközpontok a jövőben is jelentős szerepet játszanak majd a magasabb értékű szolgáltatások nyújtásában, Közép- és Kelet-Európában is. Az SSC-knek ugyanakkor kemény versenyre kell számítaniuk a munkaerőpiacon, és ezért a tehetségek vonzása és megtartása érdekében a cégeknek differenciált stratégiákat kell kidolgozniuk az alkalmazotti életciklus minden állomására.
Sreekanth K Arimanithaya, A tehetségfejlesztésért felelős globális szolgáltatások vezetője, EY Global Delivery Services,
Mukul Pachisia. globális operatív vezető, EY Global Delivery Services
- 2023.12.31Készüljön fel a külföldön való jelenlétre a Global Mobility modullal! A külföldi üzleti jelenlét komoly versenyelőnyt kínál, ám egyúttal számos jogi kérdést is felvet. Ha a szervezet nincs tisztában a hatályos jogi háttérrel (pl. nemzetközi közjog, közösségi jog, társasági jog, munkajog, adójog, társadalombiztosítási jog, idegenrendészeti jog), akkor számos probléma, kockázati tényező merülhet fel. Az alap szintű modul tartalmazza a szükséges jogi szabályokat, folyamatábrákat (pl. Közvetlen befektetési lehetőségek, Tartózkodási, letelepedési és munkavállalási közjogi szabályok, Munkajogi szabályok, Adózási szabályok). A plusz szint egy online kurzussal egészül ki.
Részletek
Jegyek
- 2024.03.26Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig.
Részletek
Jegyek
Előbb egy sajtónyilatkozatban, aztán a Magyar Közlönyben is megjelent, hogy a kormány nem lépteti hatályba november 1-től az új... Teljes cikk
Az üzleti szolgáltatóközpontok komoly gazdasági erőt képviselnek, hiszen a magyar GDP 4,5%-át termelik meg, és jelentős szerepük van munkaadóként... Teljes cikk
Európa-szerte állattartók millióinak és mintegy 16 000 Fressnapf kollégának szóló IT fejlesztések egyik új központja lesz a budapesti Fressnapf... Teljes cikk
- Jövőre 4,4 milliárd forintból gazdálkodhat a Nemzeti Tehetség Program 2 éve
- Aki válaszol: Toldi Gábor, toborzási szakértő 3 éve
- Ludovika Collegium tehetséggondozó program: jelentkezési határidő meghosszabbítva 3 éve
- Közel 4 milliárd forintból gazdálkodhat jövőre a Nemzeti Tehetség Program 3 éve
- Íme, a Nemzeti Tehetség Program idei díjazottjai! 3 éve
- Még bárki lehet az év fiatal vezetője 4 éve
- Újra várja a magyar tehetségeket az innovációs világverseny 4 éve
- HR: tehetség megspékelve pofátlansággal 4 éve
- HR helyett Tehetségmenedzsment 4 éve
- Csak minden harmadik vállalat kínál innovatív karrierlehetőségeket a tehetségek számára 6 éve
- Hogyan lesznek fiatal tehetségekből sikeres vezetők? 6 éve