Újabb 383 képzés indul a Tudásod a jövőd! programban
A Tudásod a jövőd! programban március 20. és április 20. között 427 millió forintból 383 új képzés indul, így 5700-an kapcsolódhatnak be a képzésekbe 187 településen - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) szerdán.
A projekt célja, hogy minél több kistelepülésen lakó, idősebb, alacsonyabb iskolai végzettségű személy tanulhasson. Ezen kör számára most 107 kistérség 187 településén hirdetnek meg képzéseket a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 2.1.2. keretében.
A projektben felhasználható források elosztását a régiók fejlettségi szintje határozza meg.
Eddig a Tudásod a jövőd! programban már 119 383 magánszemély jelentkezett tanfolyamra, közülük csaknem 83 ezren élnek hátrányos helyzetű kistérségben. Az érdeklődők közül 46 868-an 45 év felettiek. A regisztráltak száma meghaladja a 330 ezret.
A kormány legfeljebb 90 ezer forinttal támogatja a magánszemélyeket, hogy informatikát vagy idegen nyelvet tanuljanak. A segítséget a 2012. december 1-jétől induló és 2014. augusztus 31-ig befejezett képzéseken résztvevők vehetik igénybe. A magánszemélyeknek, ha hátrányos helyzetű településen élnek, akkor a képzési díj 2 százalékát, minden más esetben 5 százalékát kell saját erőből fizetniük.
Az új képzéseket havonta teszik közzé, további információ a www.tudasodajovod.hu honlapon. A programot 2012 decemberében hirdették meg.
A TÁMOP 2.1.2. eredményes megvalósításához 12,48 milliárd forint európai uniós támogatás áll rendelkezésre, melyből 1 milliárd forintot a közép-magyarországi régióban lehet felhasználni.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A munkaerőpiac egyik legnagyobb kihívása ma nem a létszám-, hanem a használható tudás hiánya. A technológiai és ipari átalakulás... Teljes cikk
A fosszilis energiahordozóktól való elmozdulás soha nem látott munkaerő-igényt teremt az elektromos hálózatok körül: tízezrével nyílnak új... Teljes cikk
Magyarországon is megvetette a lábát a munka világát jó értelemben felforgatni akaró - lapos szervezet, döntés az alsó szinteken, emberközpontú... Teljes cikk
- A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata? 2 hete
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hete
- Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés 3 hete
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 3 hete
- Szexibb lett az író, mint a fejlesztő? A techcégek már kommunikációs szakemberekre vadásznak 3 hete
- A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman 3 hete
- Ők a legnagyobb tréningcégek a magyar piacon - jelentős mozgások a rangsor élén 4 hete
- Hankó Balázs szerint a felsőoktatásban is be kell vezetni a szakképzési duális rendszert 1 hónapja
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 1 hónapja
- Mi lesz a munkaerővel 5–10 év múlva? Egy nagyvállalat válasza a tudáshiányra 1 hónapja
- Festőnek, vízvezeték-szerelőnek tanulnak a fiatal rabok – ilyen egy modern börtön 1 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben