Ukránul beszélő magyarokat keres a Hankook
A gumigyártó olyan álláshirdetést adott fel, amiben előnyként szerepel az ukrán nyelvtudás. A cég azt közölte, hogy bizonyos területeken olyan sok az ukrán és a mongol vendégmunkás, hogy a kommunikációt segíti, ha a magyar dolgozók is tudnak ukránul.
Vannak olyan kelet-magyarországi cégek, akik Ukrajnából hoznak dolgozókat, a kormány pedig a szabályok lazításával és a toborzás támogatásával igyekezett segíteni ezeket a cégeket.
A héten megjelent egy hírarról, hogy a kormány egyik programjának keretében 5000 ukrán állampolgár kapott munkavállalási engedélyt, és 4600-an már legalább egy hónapot meghaladó munkaviszony keretében dolgoznak.
A programot még 2016-ban indította el a kormány a munkaerőhiány orvoslására, és az előirányzott 450 millió forintot el is költötték – emlékeztet a 444.hu. A program keretében megállapodtak ukrán munkaerő-közvetítő szervezetekkel, toborzó és közvetítő irodákat nyitottak Ukrajnában, informatikai adatbázist hoztak létre a magyar cégek igényeiről, és a logisztikát is megszervezték. A program céljaként azt határozták meg, hogy a Magyarországon működő cégek „olyan álláshelyek betöltésére kapjanak lehetőséget, amelyeket eddig nem tudtak betölteni magyar, vagy más uniós ország állampolgáraival, és előreláthatóan ezt a közeljövőben sem tudnák megtenni." Az Mfor szerint 82 millió forintot költöttek az ukrán médiakampányra, de Magyarországon az egész projektet nem nagyon reklámozták.
444.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek