A munkaadó nem akart fizetni

A levélíró csak hosszas tortúra után  jutott hozzá a fizetéséhez: Levél: „A következő sztori pár hónapja történt - megírom, hátha okul belőle más is -: Az egész egy hirdetéssel kezdődött. Telefonszám nem volt, viszont e-m

A levélíró csak hosszas tortúra után  jutott hozzá a fizetéséhez:

Levél: „A következő sztori pár hónapja történt - megírom, hátha okul belőle más is -: Az egész egy hirdetéssel kezdődött. Telefonszám nem volt, viszont e-mail elérhetőség az igen. Küldtem önéletrajzot, pár napra rá jött is egy hívás, hogy találkozna velem egy férfihang. Megbeszéltük a találkahelyet, ami már akkor gyanús kellett volna, hogy legyen, mivel egy bódéban került sor a beszélgetésre. Egészen másra számítottam, valami jó munkára, mikor a fickó végre kinyögte, hogy egy hipermarketbe keres kasszasoros őrt, nem is túlzottan nagy, négyszázötvenes órabérrel. Hát elvállaltam, mert kellett a pénz, bár tudtam, hogy nem lesz egy leányálom!

A munka ott napi 14 órában zajlik, s ez csaknem végig folyamatos sétából áll a kemény kövön, közben lehet rohanni az extra hosszú folyosón ha jelzés jön… szóval pocséknak mondható.  Kettő napig voltam ott, aztán időben szólva az illetékesnek, kiléptem onnan. (Ezt a munkát egyébként nem csak én nem bírtam… onnan az őrök szó szerint a földre dobva a kitűzőt mentek haza...)

Miután kiléptem, következő hónap tizenötödikén hívtam ezt a jó embert, hogy mivel ő nem hívott, megkérdezném, merre jár a kétnapi fizetésem,  ami nagyjából 13000 forint. Azt az ígéretet adta, hogy majd ő utánanéz. Oké. Várva egy hetet, újra felhívtam őt, ismét megígérte az úr, hogy majd utánanéz.

Na ennek már a fele sem tréfa mondom, írok magának a fővállalkozónak, hogy ki ez az ember nekik, és miért csak ígérget, s, hogy ők mit tudnak a pénzemről. Na persze erre válasz sosem érkezett!

Ezután egy családtagommal felkerestük a bódét, ahol azt mondták épp külföldön van ez az úriember, de megmondták, mikor tér vissza. El is mentünk hozzá minden bejelentkezés nélkül az egyik délután. A portások először megkérdezték kihez jöttünk, s mit akarunk a főnöktől. Mondtuk, hogy mi a panasz…. az ajtó ekkor bezárult. Negyedórára.

Eközben mi ott vártunk a napsütésben. Néha az ablakon benézve láttuk, ahogy a fickó remegve, izzadva telefonálgat.  (Lehet, hogy azt gondolta a családtagomról, hogy ügyvéd.) Láttuk, ahogy papírokat rángatott elő, kapkodott, aztán nyílt az ajtó… bemehettünk. (Családtag nem mutatkozott be szándékosan, azért,  hogy a volt munkaadóm maradjon meg abban a hitében, hogy a családtagom esetleg ügyvéd vagy adóellenőr.) Erre a fickóra a nyugalom volt a jellemző mikor felvett, most ideges, félő hangja volt. Mondtam neki, hogy két nappal tartozik még nekem. Kérdezte, mikor voltam ott. Mondtam neki a dátumokat, erre ő a laptopjából azt olvasta ki, hogy a két napból már csak egyet lát, mert júniusban nyomom sincsen. Mondom áááácsi, az nem lehet. Mivel kellemetlenül érezte magát az esetleg adóellenőr személy társaságában - aki direkt nem szólalt meg továbbra sem, csak ült ott - végül megenyhült kedves alvállalkozó bácsi szíve, s kiszámolva, hogy mennyi jár nekem, kifizette zakózsebből a pénzt. Miközben ezt tette, volt szerencsém látni, milyen sok pénz lapul egy-egy ilyen embernél. (Vajon hány vagyonőrtől ellopott órabér/fizetés rejlett abban a kis széfben?!?!) Ezzel elbúcsúztunk, és soha nem hallottam róla többet hála az Istennek!

Tanulságként: vegyük észre időben, ha gyanús körülmények közt vesznek fel minket! Nekem is észre kellett volna  vennem!:( „