Egy álláskereső története

Te mit tettél volna az álláskereső levélíró helyében? Levél: „November óta munkanélküli vagyok, nagyon szeretnék elhelyezkedni, itt vidéken erre nem sok az esély.  Rengeteg helyen megfordultam álláskeresésem során, ennél is t

Te mit tettél volna az álláskereső levélíró helyében?

Levél: „November óta munkanélküli vagyok, nagyon szeretnék elhelyezkedni, itt vidéken erre nem sok az esély.  Rengeteg helyen megfordultam álláskeresésem során, ennél is több helyről még visszajelzést se kaptam az elküldött leveleimre.

Sok helyre elküldtem az önéletrajzomat, már nem is követem, hogy mikor milyen cégeknek írok. Egyik nap felhívtak, hogy  megkapták az önéletrajzomat egy adminisztrátori munkakörre, és szeretnének meghívni egy interjúra. Örömmel mondtam igent. Elmentem a megadott címre, és nagy megdöbbenésemre a csengőre egy magánszemély neve volt felírva. Bementem, több embernek tartottak ott egy rövid semmit nem mondó tájékoztatást, és egy tesztet is ki kellett tölteni. A cég nevét még akkor sem tudtuk meg, a két tájékoztatót tartó ember nevét szintén nem lehetett tudni. Ami a biztos, hogy egy befektetéssel foglalkozó cég. A tájékoztató után megígérték, hogy akik továbbjutnak a következő fordulóba, azokat nagyon hamar fogják értesíteni. Sok a pályázó, szelektálniuk kell.

Még aznap délután felhívtak, hogy mehetek a második interjúra. Megbeszéltük az időpontot és megint mentem. A neveket még mindig nem tudtam, de a cégről sem semmit. Rövid teszt kitöltése és jött a ………  ……. nevű vezetővel történő beszélgetés.  Mondta, hogy örülnek, hogy bekerültem, mert igaz, hogy 50 éves vagyok,  de a tudásom ezáltal több mint a fiatal lányoké.

Aztán kezdte sorolni a feltételeket:

1., Részt kell venni egy gyorstalpaló, alapokat megismertető tanfolyamon, amit ők fizetnek és a saját irodájukban lesz megtartva.

2., Igaz, hogy adminisztrátori munkára jelentkeztem, de aki igen mond, annak egy hónapig üzletkötői tevékenységet kell folytatni a munkatársaik segítségével. Az én ismerőseim, barátaim, volt munkatársaim, és családtagjaim közül kell valakikkel üzletet kötni. Én adom a címeket, ők segítenek megkötni, a jutalékot akkor fizetik, amikor kérem.

3., Mivel ez egy bizalmi állás, csak az lehet a munkatársuk, aki rendelkezik minimum évi 50.000 forintos befektetéssel. Ezt a befektetést, bármikor megszüntethetem. (Kaptam is egy csekket, hogy arra fizessem be a pénzt.)

4.,  Nincs lehetőség senkivel megbeszélnem, egyedül és azonnal kell döntenem, hogy ilyen feltételekkel elvállalom-e az állást.

Igent mondtam.

Aztán volt egy hétvégém, amin volt időm elgondolkodni a családommal ezen a helyzeten és úgy döntöttünk, hogy én inkább ezt nem vállalom el. Mivel nem akartam paraszt lenni, ezért felhívtam az egyik hölgyet és elmondtam, hogy nem tudom előteremteni az 50.000 forintot, ezért nem tudok menni és elnézést kértem. Mondta a hölgy, hogy megérti, nagyon sajnálja, de ha az ismeretségi körömben volnának olyanok, akiket érdekel az ő befektetéseik, akkor segítenek, és valahogy megoldják az én 50.000 forintos befizetésemet. Mondtam, hogy sajnos nem tudom megígérni, hogy valaki az ismerőseim közül pénzt fektessen be náluk.  Ekkor elköszönt a hölgy, és letettük a telefont.

Minél tovább gondolkodom ezen az egészen, annál inkább az benyomásom, hogy jól döntöttem, hogy nem fizettem nekik egy fillért se.”