Az én fejlődésem - fejlődési szemlélet 2/2

A kollégák fejlesztésének két oldala van. Egyrészt a szervezet legyen támogató és amennyivel tud járuljon hozzá az egyén fejlődéséhez. Előző bejegyzésemben (Fejlődési szemlélet 2/1) a vállalatunknál bevezetett Growth Talks alapelemeit mutattam be. Viszont a munkatárs hajlandósága (és képessége) is kell a sikeres fejlődéshez. "Az én fejlődésem" a másik oldalt, egy munkavállaló szemszögéből mutatja be a fejlődés fókuszú beszélgetések hatását a Growth Talks bevezetése után.
„Meglesz ez az üzlet! Szeretek ilyen sikeres tárgyalásokról hazaindulni. Büszke vagyok magamra, hogy sikerült megmutatnom hogyan tudja egyszerűsíteni a partner a mindennapi működését. Feltölt ez az érzés – én, a megoldóember! Régóta ügyfeleim, sokat fejlődtek az elmúlt időszakban, remélem folytatódik ez a tendencia.
Fejlődésről jut eszembe, mostanában egyre gyakoribbak a vezetői beszélgetések. Néha kávézás közben, néha csak úgy telefonon, van, hogy előre szervezetten. Egyáltalán nem bánom, csak furcsa, hogy eddig ritkábban volt ilyen. Évente talán egyszer? A COVID sem segített, de tetszik, hogy megoldjuk. Egyszer online, egyszer személyes éppen, hogy vagyunk bent. Sokszor kérdezi, hogy vagyok, hogy miben tud segíteni, minden világos-e. Jól esik ez a figyelem. Sokat erősödött a kapcsolatunk, és hiába nem találkozunk minden nap – ez mondjuk COVID előtt is így volt a munkámból adódóan – mégis tudom, hogy ő ott van és számíthatok rá. Jó a kapcsolatunk és ez megalapozza a bizalmat. Ebből adódóan működik a visszajelzés is. Bízunk egymásban annyira, hogy el tudjuk mondani őszintén mit gondolunk a másik munkájáról, viselkedéséről. Tanultam ezekből a beszélgetésekből, visszajelzésekből. Amit korábban támadásnak, „kekeckedésnek” vettem, mostanában ez más színben tűnik fel. Úgy érzem segíteni akar, azt hangsúlyozza mit tanultam belőle, nem azt, hogy mit rontottam el. Régen szerintem ezt másként mondta vagy én másként hallottam, nem tudom de nem jött át az üzenet.
Az is jó volt, hogy tisztáztuk Péterrel azt a félreértést, tényleg nem volt egyértelmű a csapat meetingen, hogy ez a feladat most kihez tartozik. De így, hogy utána egyesével is megbeszéltük minden tiszta lett. Tudom mi a feladatom és hogy mihez járulok hozzá. Jó, nyilván eddig tudtam mi a dolgom, 10 éve ezt csinálom, de most az új kolléga érkezésével újra kellett beszélni az ügyfeleket/területeket, újra kellett osztani ki, mire fókuszál. A piac és a környezet is folyton változik, érdemes sűrűn beszélni az elvárásokról és a környezet hatásairól mert ehhez kell alakítani a mi tevékenységünket is.
Ehhez kell a rugalmasság...Könnyű azt mondani: legyél rugalmas, alkalmazkodó, változz, kövesd a változást..blabla, de senki nem mondja hogy ez milyen piszok nehéz. Már úgy megszoktam…mindent! a termékeket, az ügyfélkört, az egész munka és környezet a zsebemben volt. Nyugalom, megszokás, stabilitás. Aha, felejtsem is el. Az utóbbi pár évben ezt már egyáltalán nem érzem. Talán akkor tudok majd újra megnyugodni, ha elfogadom, hogy a változás örök, hogy az újdonságokat fel kell karolni, a változások pozitív részét hangsúlyozni és nem az átmeneti állapoton nyöszörögni. Hiszem, hogy lesz jobb és én hozzá tudok ehhez tenni!
De elkalandoztam a fejlődésről. Tényleg, nekem kell fejlődnöm? Még mindig? Én annyit tanultam már, és olyan sok energiát fáradságot, órát tettem bele, elfáradtam, tele a memória. A szükséges plusz órákról meg ne is beszéljünk. Mikor tanuljak? Este? Sokszor örülök, hogy élek és mehetek aludni vagy valami agytalan sorozatot bámulni, ami kikapcsol, megnevettet. Hétvégén? Az a családé, nem nagyon tudok lecsípni belőle mert akkor ők szenvednek hátrányt. Munkaidőben? Akkor ki végzi el azt a rengeteg munkát? Hogyan találom meg rá az időt és energiát? Sokat hallunk a fejlődésről, és tudom, hogy fontos, de küzdök még a mikorral. Közben meg frusztrál és félek, hogy elegendő lesz-e a jelenlegi tudásom később? Most minden rendben, felkészült és up-to-date vagyok, de meddig?
A képzés, tanulás pedig csak az egyik fele, itt van még a jó öreg karrier-kérdés is. Ez a második legnehezebb. Sokat agyaltam már rajta, de többször ugyanoda jutottam: én szakértő típus vagyok. Elképzeltem magam vezetőként, elképzeltem magam más cégnél, de egyik sem én voltam, olyan „idegen” volt. Lehet többet keresnék, de egy idő után kiégnék abban, hogy rossz helyen vagyok. Jó nekem itt. Támogató a csapat és a vezető, vannak kihívások – új üzlet, piac, változó környezet, jó a termék, van fejlődési lehetőség. Van, már csak élnem kell vele. Fejleszteni, javítani a jelenlegi pozíciót, folyamatot mindig lehet. De felhozom ezt a tanulás dolgot még egyszer a következő vezetői beszélgetésen, csak kitalálunk valamit.
Végre itthon, ma ünneplünk, a feleségem azt ígérte a kedvencemet főzi.”
Szervezeti szinten folyamatosan hajtjuk a fejlődést, HR oldalról vezetjük be a projekteket, mind egy célból: szeretnénk versenyképesek maradni. De fontos többször „visszacsekkolni”, hogy jönnek-e velünk a kollégák is? Átment nekik a szemlélet, a projekt lényege, bennük mi csapódott le? A projekt segíti a mindennapjukat és támogatja az üzletet? Sok-sok beszélgetéssel és kérdéssel könnyen kideríthetjük a bevezetés sikerességét és szükség esetén alakíthatunk rajta. A Growth Talks egyszerűsége adja nagyszerűségét – könnyen érthető és követhető: vezetőként tartsuk szem előtt az egyén és a szervezet fejlődési lehetőségeit, egyeztessük össze. Gyakran beszélgessünk a munkatársakkal. Beszélgessünk! Munkatársként pedig keressük a saját fejlődési lehetőségeinket. Keressük! Nem spanyolviasz, nem bicikli, mégis sokszor elmarad, mert időigényes. Szánjuk rá az energiát, meg fog térülni a befektetés mindkét oldalról.