Megtalálni a tehetséget egy láthatatlan világban

Sérültek. „Mások”. Emberek. Munkavállalók. Fejlesztők. - Hiába írunk 2016-ot, a fogyatékkal élők munkaerő-piaci helyzetén ez sajnos nem látszik. Hogyan boldogulnak azok, akik olyan szakma mellett tették le a voksukat, ahol a látá

Sérültek. „Mások”. Emberek. Munkavállalók. Fejlesztők. - Hiába írunk 2016-ot, a fogyatékkal élők munkaerő-piaci helyzetén ez sajnos nem látszik. Hogyan boldogulnak azok, akik olyan szakma mellett tették le a voksukat, ahol a látás szinte alapfeltétel?

A közelmúltban egyik hírlevelünkre jelentkezett egy látássérült Android fejlesztő, bár még pályája elején jár, de nagyon elhivatott a terület iránt.

 

Mielőtt felvettük volna vele a kapcsolatot, felhívtuk a megbízónkat, hogy megkérdezzük, szívesen fogadnák-e őt. Teljes mértékben pozitív választ kaptunk a vezetőségtől, elmondták, hogy minden kollégájuktól elvárják, hogy tiszteljék és segítsék egymást.

Járt nálunk személyesen találkozón a jelölt, egy nagyon megnyerő, szimpatikus fiatalt ismertünk meg benne. Nagy várakozással és lelkesedéssel küldtük ki a profilját, de válaszul olyan kérdéseket kaptunk, ami teljesen lesújtott minket:

• Hogyan tudna egy látássérült tudna mobilalkalmazásokat fejleszteni, ahol a design, a grafika fontos része a feladatoknak?
• Hogyan tudna a cég telephelyén önállóan közlekedni?

 

Üdv a valóságban!

A fenti reakciók Németh Dávid és Nemes Gábor szerint nagyon is mindennaposak. Dávid nemrég fejezte be az Óbudai Egyetemet, van már két elérhető alkalmazása a Google Play-en, jelenleg állást keres fejlesztőként. Gábor 3 éve az egyik nagy multinacionális cég SSC-jében dolgozik a 1st level support csapatban, a magyaron kívül 7 nyelven beszél – nem is rosszul.

A két fiút a szakmai ismereteken túl összeköti még valami. Látássérültek. Születésüktől fogva.

Az ő tapasztalataikon keresztül próbáltuk megérteni, hogy is reagál az álláspiac a látássérült informatikusokra.

Rögtön a pályaválasztás nulladik lépése, az egyetem elvégzése sem annyira magától értetődő, hiszen a felsőoktatás intézmények tanmenetében elvétve szerepel a fogyatékkal élők más módszerekkel történő tanítása. Dávid lényegében úttörő volt a saját szakán, a legnagyobb kihívást a matematika és a fizika követése jelentette, de mindig voltak olyan szaktársai, akiknek a segítségére, korrepetálására számíthatott. Az egyes féléveket nagyon meg kellett terveznie, a folyamatos tanulás esetében alapkövetelmény volt, máshogy nem is boldogult volna.

Az igazi kihívás azonban egyértelműen a munkahely keresésekor kezdődik. Gábor nagyon kreatív módszerrel tudott hosszas, sikertelen próbálkozás után elhelyezkedni. Igen kommunikatív fiatalként, ha bárki segítséget ajánlott neki az utcán, szóba elegyedett vele, és mindig beleszőtte a csevegésbe, hogy egyébként állást keres magas szintű nyelvtudással. Valakinek annyira megtetszett a proaktív megközelítése, hogy Facebook-ra kirakott egy felhívást, amelyre nagyjából 70 visszajelzés érkezett, és egy cég jelezte, hogy szívesen látná Gábort egy személyes találkozón. Amikor a több körös interjúk során felmerült, hogy hogyan tudná megtanulni a rendszerek használatát, vezetője azt mondta neki: „Vak vagy, nem korlátolt.” Így kapta meg élete első munkáját, amit nagyon élvez, és ahol azóta is jól érzi magát.

Sok tévhit él a „hétköznapi” emberekben arról, hogy egy látássérült hogyan tudja használni a számítógépet. Legtöbben azt hiszik, hogy ehhez egy speciális gépre, különleges PC-re van szükség. A helyzet ennél lényegesen egyszerűbb. Mindössze egy képernyőolvasó-szoftvert kell telepíteni, de Apple környezetben erre sincs szükség, mivel az az operációs rendszer része. Windows környezet esetén a legnépszerűbb a  Jaws for Windows , ami vállalati léptékekben gondolkodva nem jelent nagy beruházást. Dávid ennek ellenére nem várja el a leendő munkáltatójától, hogy beruházzon a szoftverbe, ő „vinné” a munkavégzéséhez szükséges eszközöket.

 

„Merj kérdezni, várd a váratlant!”

Üzeni Gábor a kiválasztásért felelős HR-eseknek. Megszámlálhatatlan „élménye” van azzal kapcsolatosan, hogy pályázata alapján felhívják, ő elmondja magáról a szakmailag fontos információkat, a HR-es lelkes lesz, következik a „pont ilyen tudású kollégát keresünk” mondat. Majd amikor elmondja, hogy látássérült, a reakció legtöbbször az, hogy „így akkor nem lesz jó, ez nem fog működni.” A kérdésre, hogy de miért is nem, a legmegdöbbentőbb kifogások érkeznek:

• Van lépcső az épületben.
• Nem gond Neked, hogy dolgoznod kell?
• Nálunk komoly határidők vannak.

Sokszor az az érzése, mintha a másik oldalnak sokkal nagyobb probléma lenne a látássérültsége, mint neki.

Mindketten fontosnak tartották kiemelni, hogy szeretnék, ha meghagynánk nekik annak az eldöntését, mit tudnak elvégezni, és mit nem, mi jelent számukra problémát, és mi nem.

Egy évtizedes vállalati HR-es tapasztalattal a hátam mögött pontosan tudom, hogy az üzleti oldal döntése a meghatározó, sokszor a HR-es csak közvetít. Viszont, ha már közvetítünk, akkor adjunk esélyt a másik oldalnak is, és az ő álláspontjukat is igyekezzünk képviselni cégen belüli „ügyfeleink” fele. A HR-es mediátori szerepének éppen ez a lényege, merjük használni ezt!

Mindezek ellenére Dávid úgy véli, hogy valóban nem minden látássérült alkalmas arra, hogy multinacionális közegben dolgozzon, ha pedig valaki már bekerült egy csapatba, akkor megítélése szerint nagyon fontos, hogy mindenki azt a munkát végezze, amiben a leginkább hasznát tudják venni – legyen az akár fogyatékkal élő kolléga, akár nem.

Összességében egyikük sem bánta meg, hogy az informatika útján indult el. Bár Dávid sokszor elgondolkodik azon, hogy talán könnyebb lenne, ha nem a mobilfejlesztést választotta volna, mert „vakon nincs annyi lehetőség, és erre nem lehet elég korán ráébredni”.

De ezt szereti, ezt végzi igazi lelkesedéssel, örömmel és elhivatottsággal.

Mi mást várunk egy munkavállalótól?

 

Szerző: Nagy Szilvia, a Human Priority fejvadász cég leszállítási vezetője