A coach és az ügyfél tánca a pillanat zenéjére – Turai Léda tréningje
Szerző: Szilágyi Miklós
Ne, ne lapozzatok el, ez nem ugyanarról szól, mint az előbbi bejegyzés Szabados Andreától. Ez egy május 21-én tartott egy-napos tréningről. Úgy látszik idén májusban a coachok nem tudják abbahagyni a tánc
Szerző: Szilágyi Miklós
Ne, ne lapozzatok el, ez nem ugyanarról szól, mint az előbbi bejegyzés Szabados Andreától. Ez egy május 21-én tartott egy-napos tréningről. Úgy látszik idén májusban a coachok nem tudják abbahagyni a táncolást...
Ahogy olvastam Andrea bejegyzését a Coaching Határok Nélkül eseményéről, nagyon hasonló dolgokat járt körbe a két esemény, a coach és coachee legnehezebben szavakba önthető „táncát”, amelyben a coach egy lépéssel a coachee mögött „vezeti” a folyamatot (ahogy ezt a brief coachingban mondjuk), azaz úgy vezeti, hogy hagyja magát vezetni. Na, ez eléggé komplikált már, hogy érdemes legyen róla egy napot elbeszélgetni.
Turai Léda a tavaly év végi story-coachingos 2-mapos tréningen megszokott intim, nagyon professzionális facilitátor. Az idő múlását szinte teljesen elfelejtetően, végig egy közösen megélt flow-ban tud tartani egy ilyen tréninget. Ez ritka képesség. Ő tudja.
Páros és hármas coaching-gyakorlatokkal tarkított napot töltöttünk együtt, rám legerősebben a csend-gyakorlat hatott. Elmondom, próbáljátok ki, ha még nem ismeritek, működik. A feladat az volt, hogy 3-szor 3 percben egy coachee szerepet játszó résztvevő folyamatosan beszéljen egy problémájáról. Eközben a coach szerepet játszó résztvevőnek csöndben kell lennie, de mind a 3 szegmensben másra kell gondolnia. Az elsőben arra, hogy „hú, milyen nagy egy problémája is van ennek a coachee-nak”, a másodikban arra, hogy „szegény ember, ennek azután összejött, hogy bírja?”, a harmadikban arra, hogy „ez egy fantasztikus ember, ha mindent ennyire összefogottan, önállóan tud elemezni, kezelni, megoldani, akkor ő tényleg egy csodálatos, erőforrásokban gazdag valaki lehet”. Ez, tapasztalatom szerint, nagyon erős, még coach-ok között is, akik persze egy kicsit mindig a „szék mögött” is állnak. Erős a coachee-nak, mert a verbális kommunikáció nélkül is nagyon átjön az az érzés, az az attitűd, amit a coach felvesz azt adott pillanatban, és a coachnak is, mert rájön arra, hogy milyen erős tud lenni már az egyszerű jelenléte is, és arra is, hogy – éppen ezért - milyen nagy a felelőssége abban, hogy milyen gondolati keretben van jelen a coaching folyamatban.
Kipróbáltuk ugyancsak gyakorlatban a külső megfigyelői pozíció alkalmazását, amikor a coachee kívülről tud rátekinteni a helyzetre (NLP-ben ez a meta-, vagy disszociált pozíció). A perspektívaváltás, illetve a perspektívák kipróbálása, váltogatása hasznos lehet számos esetben.
Triviális, mégis fontosnak tartom itt megemlíteni, hogy szintén egyfajta időbeli disszociáltságot idéz elő, ha jelenbeli alternatívák közötti választást a jövőbe csúsztatjuk és azt kérdezzük a coachee-tól: „Melyik következményt választod?”
Körbejártuk azt a talán legfontosabb elemét is a coachingnak, amit nem lehet eléggé ismételni: hinni, bízni kell a folyamatban, az ügyfélben. Ami történik, az általában az ülések között történik, személyes, spontán példák jöttek elő a résztvevőktől is, hogy néha a változás jóval, akár évekkel később következik be és ismeri fel az ügyfél, hogy mi is volt a változás elindítója és esetleg évek múlva jelentkezik újra a coachnál, csak hogy annyit mondjon: „köszönöm”...
Beszéltünk még pszichodinamikai folyamatokról (mint a projekció, az indulat-áttétel, párhuzamos folyamatok és a kölcsönhatási mező) és más dolgokról is.
Három mozzanatot említek meg utoljára konkrétebben, amelyre – többek között - emlékezni fogok:
(A) Amikor a megbízó és az ügyfél/coachee különbözik, veszélyes „koalíciók” tudnak kialakulni (amelyeket el kell kerülni, többek között a co-aktív coaching alkalmazásával, azaz a folyamatot együtt kell kialakítani az összes résztvevő részvételével és konszenzusával):
- a megbízó és az ügyfél (rossz) koalícióban: „milyen hülye a coach...”
-a coach és az ügyfél (rossz) koalíciója: „hogy lehet ilyen hülye cégnél dolgozni?!”
- a coach és a megbízó (rossz) koalíciója nyomán meghiúsulhat a coaching, mert az ügyfél elveszti a bizalmát a coachban...
(B) Érdekes volt a TA-ban (tranzakcionális analízis) használt „Én OK/nem-OK – Te OK/Nem-OK” helyzetek négy lehetséges variációjában megvizsgálni: „Hogyan érzed magad ebben a kapcsolatban?”, „Mit gondolsz a másikról?”, „Miben hiszel ebben a kapcsolatban?”, „Hogyan érzed most magad”. Érdekes tapasztalatokat szereztünk, amikor ezt páros gyakorlatban próbáltuk ki. Voltak pozíciók, amelyek bizonyos résztvevőknek idegenek voltak, nem tudták átérezni a helyzetet, nem találtak hasonlót az életükben. Nem egyszerűen lineárisan kell egyikről a másikra átmenni (ezt értsétek fizikailag, felálltunk és a 4 négyzetet (Én/Te-re vonatkoztatva: +/+, +/-, -/+, -/-) „megszemélyesítettük” a földön és úgy kellett beszámolni az érzésekről, hogy fizikailag az adott négyzetre kellett állni), hanem néha oda-vissza kellett mennie a coachnak, hogy megérezze a néha finom, néha durva különbségeket. Egy szabályt kellett betartani: az utolsó a +/+ helyzet, az Én OK – Te OK pozíció legyen...
(C) Szintén a TA-ból származik az
- üldöző-üldözött-megmentő játszma dráma háromszöge, amelyből a
- saját erőforrások-kapcsolatból/bizalomból eredő erő-transzparencia, visszajelzés, tükör (vulnerability, voicing) „jó” háromszögével lehet „kikeveredni”.
2 alap-gondolat végezetül: Carl R. Rogers: „unconditional positive regard” (feltétlen pozitív tekintet/figyelem); „Ha tudod, mi a következő lépés a coachingban, akkor Te nem coacholsz.” (nem tudom kitől, Léda idézte...)
