Mi lehet közös egy utcai mutatványosban és egy trénerben?
Szerző: Gerlei Béla
Az utca emberei
Tavaly nyáron a családi nyaralásunk egy nem tervezett extra adaléka volt a dublini „Utcaművészek Világbajnoksága” (AIB Street Performance World Championship). Ez egy ingyenes fesztivál, ahova a v
Szerző: Gerlei Béla
Az utca emberei Tavaly nyáron a családi nyaralásunk egy nem tervezett extra adaléka volt a dublini „Utcaművészek Világbajnoksága” (AIB Street Performance World Championship). Ez egy ingyenes fesztivál, ahova a világ minden tájáról hívnak meg neves utcaművészeket, úgy, hogy még a repülőjegyüket sem fizetik, a költségek előteremtéséhez pedig csak a helyszínt biztosítják: az utcát. A közönség kétszer szavaz, először, amikor a műsor végén körbe jár a művész a kalapjával, azután meg a központi szavazópultoknál jelölheti bajnoknak a kedvenc előadóját. A legjobbak a világ nagyvárosainak éves szerződéseit kaphatják. Az utcaművészet kemény munka, a mutatványosnak folyamatosan fenn kell tartania a közönség figyelmét, mert ha valaki a műsorszám vége előtt sétál el, az viszi magával a pénztárcáját is, benne az esetleg a művésznek szánt érmékkel. Ne az itthon megszokott "utcai zenekarokra" gondoljunk, az itt fellépők mind magasan képzett artisták, bűvészek vagy akrobaták.
Csak úgy kiállt Az egyik téren egy amerikai fiatalemberre lettünk figyelmesek, akit hatalmas tömeg állt körül. Magával ragadóan, spontán, humorosan, de nem bántóan beszélt, ugratta a közönséget és közben csinálta a szokásos mutatványokat. Röpültek az égő buzogányok, könnyedén egyensúlyozott a vasalódeszkával és úgy mászott fel a székekből, bőröndökből tákolt toronyra, mintha ez teljesen természetes dolog lenne. Néha hibázott is: leesett egy-egy karika vagy ő botlott el a szétszórt kellékekben. Ettől lett nagyon emberi, szerethető. A néző úgy érezhette, hogy tulajdonképpen ezt ő is meg tudná csinálni. Ott állva, szinte drukkoltam neki, hogy következőre sikerüljön az attrakció. A végén pedig több pénzt dobtam a kinyitott gitártokba, mint amennyit tippeltem volna, ha még a műsor előtt megkérdez valaki.
Tréner tréning Svédországban Az idei nyáron az a megtiszteltetés ért, hogy meghívtak csoport coachnak és segédtrénernek a „Language And Behavior Profile (LAB Profile) Trainer Certification” kéthetes tréningre. A résztvevők többségében az észak-európai és angliai coaching és tréning szakma jeles képviselői voltak, de jöttek a világ más részeiről is például Japánból, Malajziából vagy az USA-ból. A részvétel szigorú feltételekhez kötött, ez nem egy alapfokú bevezető program, ismerni kell a módszert, igazolt coaching és tréneri tapasztalattal kell rendelkezni a bejutáshoz.
Csoport coach képzés – a segítőknek
A tréning vezetője a kanadai Shelle Rose Charvette (http://wordsthatchangeminds.com ) volt, aki már a 15. alkalommal állt ki hallgatóság elé, az évente és mindig más helyszínen megrendezett képzésen. Az első három nap, még a tréningrésztvevők megérkezése előtt, a mi (segédtrénerek) felkészítésünkkel telt. Ez önmagában is egy komoly „Group Coaching” tréning volt, egyénre szabott célokkal, feladatokkal, vizsgával. Az „igazi” gyakorlat és munka azonban hétfő reggel pontban kilenckor kezdődött. Shelle határozott útmutatásokkal kezdett, majd átment csevegőbe, aztán pedig lendületesen magyarázott és humoros történeteket mesélt. Tíz perc múlva mindenki a hatása alatt volt a teremben. Amikor véletlenül leverte az asztalról a félig teli poharat, akkor nyilalt belém a felismerés, hogy én ezt már láttam! Négy évvel ezelőtt, amikor én is ott ültem a trénerjelöltek között, pontosan ugyanez, pontosan ugyanígy történt. Három nap múlva, amikor Shelle arról beszélt, hogy senki sem tökéletes, hogy mindenki hibázhat, és, hogy ez természetes, majdnem megint leverte a azt a félig teli poharat. A hallgatóság szinte várta a csattanást. De nem csattant, és ott, akkor pont ez volt a csattanó.
A kiválóság (egyik) titka Dublinban két nappal később, ugyanazt az amerikai mutatványost fedeztem fel – egy másik helyszínen. Természetes volt és közvetlen; nem lihegett, csak beszélgetett a közönséggel és közben mutatott néhány trükköt... Ugyanazt a műsort adta elő. Minden a helyén volt: a megbotláshoz a lazán földre dobott köpeny, a széktorony, ami később pont ugyanúgy dőlt el. Másodszorra látva lehetett csak tudni, hogy a rögtönzöttnek látszó műsor valójában egy jól felépített, gondosan begyakorolt, ellenőrzött folyamat, amit mindig a helyzethez igazít. Shelle minden évben három hónapot készül csak erre a tréningre. Mindennek, amit mond, jelentősége, szerepe van. Az elhangzottakat, gyakorlatokat egymásra építi, összekapcsolja, úgy, hogy a végére a résztvevő maga sem tudja miért, de nem bánja, hogy mélyen nyúlt a pénztárcájába. Azt viszont tudja, a világ bármely tájáról jött is, hogy megérte, hiszen az itt szerzett élmény és ismeretek valóban világszínvonalúak. Mind a ketten profik. A szó legjobb értelmében.