Különös karrierváltók - "A coaching mindenkinek való, mert ez egy szemlélet.." - Wiesner Edit mestercoach váltásának története
Kedvenc és nagyrabecsült tanárom, akitől a coaching fortélyait tanultam, Wiesner Edit mestercoach, a Lemma coaching iskola alapítójának története, aki tudja is és tanítja is a változás művészetét.
Először a saját életében h
Kedvenc és nagyrabecsült tanárom, akitől a coaching fortélyait tanultam, Wiesner Edit mestercoach, a Lemma coaching iskola alapítójának története, aki tudja is és tanítja is a változás művészetét.
Először a saját életében hajtotta sikeresen végre a karrier váltást, majd 2006 óta tanítványainak és ügyfeleinek segít abban, hogy megvalósítsák azt az életet, amire igazán vágynak. Edit hallgatott a belső hangjára és nem maradt túl sokáig olyan helyzetekben, munkakörökben és munkahelyeken, amik nem tették boldoggá. Ezzel párhuzamosan folyamatosan tanult és képezte magát, ami máig is így van és támogatja őt a fejlődésben, megújulásban. Úgy véli, hogy a helyes önismeret és önbizalom tud a segítőtársa lenni azoknak, akik változtatni szeretnének az életükön, a karrierükön, a mindennapjaikon. Ezeknek a megszerzéséhez pedig kiváló segítséget és támogatást tud nyújtani egy coach.
- Eredetileg te mit tanultál és milyen pozíciókban dolgoztál, mielőtt coach lettél?
- Én elméleti közgazdász és szociológus diplomát szereztem Bécsben. Oda úgy kerültem, hogy édesapám Hamburgban dolgozott az IBUSZ-nál, mint ügyvezető és az egész családunk kint élt. Aztán a 90-es évek elején, amikor átalakult a cég, hazajöttünk én rendeztem egy – talán még, mint kamasz sem produkált - nagy tombolást, hogy nem akarok Magyarországon járni egyetemre. Bécsen haladtunk át, amikor arra jutottak a szüleim, hogy az elég közel és messze is van Magyarországtól, itt menjek be és nézzem meg, hogyan vesznek fel magyar diákokat. Nagy finanszírozásra tudtam, hogy otthonról nem számíthatok, dehogy akkor már évek óta dolgoztam. Magyarország fejlődő országnak számított akkor és tandíjmentességet élvezhettem, amikor beiratkoztam. Gazdaságpolitikát tanultam, a szakdolgozatomat a kelet-közép európai gazdaságpolitikai változásokról és a bankkonszolidációkból írtam. 1994-ben jelent meg az első publikációm a Bankvilág című újságban. Nemrég találtam meg és rácsodálkoztam, hogy az Assessment Centerekről és a kompetencia alapú kiválasztásról írtam, ill. arról, hogy milyen jó lenne ez a bankszektor számára. Azért kísérteties ez, mert 2006 és 2008 között folyamatosan dolgoztam a bankszektor számára, jellemzően profilerként és Assessment Centerek értékelőjeként.
- A diplomád megszerzése után milyen területen helyezkedtél el?
- Idegenforgalmi területen volt érdekeltsége a családunknak és én is ebben a szektorban kezdtem. Az egyetem alatt is minden nyáron telepített idegenvezető voltam: Horvátországban, Spanyolországban, ill. a Balatonnál vittem egy irodánkat. Aztán a Magyar Turizmus Zrt.-nél kezdtem el dolgozni, ahol annyi volt a havi fizetésem nyelvpótlékkal, hogy az albérletre se volt elég. Itt 8 hónapig voltam, friss diplomásként egy 800 milliós budget, a nyomtatott országmarketing kiadványok pályáztatási, ellenőrzése volt a feladatom. Viszonylag gyorsan kiderült és ezt meg is beszéltem a szüleimmel, hogy nem vagyok, én nagyvállalatoz való, saját vállalkozásba kell kezdenem. Az ő segítségükkel nyitottam 1999-ben egy vidéki ingatlanokkal foglalkozó irodát Budapesten. Nagyobb idegenforgalmi projektekhez kapcsolódó ingatlanokkal foglalkoztam. Majd hozzájött a régi stílusú vezetésből és gazdálkodásból kikecmergő szállodák személyzeti és szervezeti fejlesztése. 2001-ben az egyik ingatlanos ügyfelem megkért, hogy egy üzlettársa Magyarországon frissen indított könyvkiadójához segítsek egy jó gazdasági vezetőt találni. A feltételeket nézegetve arra jutottam, hogy én magam is elvállalnám a feladatot és így lettem a 2 év múlva már a hazai gazdasági könyvkiadás második legerősebb szereplőjének gazdasági ügyvezetője. A cég induló vállalkozásként röviddel a belépésem előtt indult, erősen vegyes tehetségek verbúválódtak össze benne. Ifjú titánnak csúfolt a kreatív igazgató, a lendületemet látva, ahogyan a cég építésének, szervezésének nekiveselkedtem. Az építkezést, rendrakást nagyon élveztem, amikor aztán már csak működtetni kellett a meglévőt, akkor kiharcoltam a tulajdonosnál, hogy nyissunk egy vállalkozást Szlovéniában is. Mariborban találtam olyan első munkatársakat, akikkel egy könyvkiadó vállalatot szerzőstűl, nyomdástúl, logisztikástúl fel lehetett húzni. Ezt követően együtt vittem a 2 országot, mint ügyvezető. Közben pedig már egy ideje minden szabad időmben családterápiát, mediációt, addiktológiát, tréning módszertant és nem utolsó sorban coachingot tanultam.
- Mikor kezdtél el érdeklődni a coaching iránt?
- Úgy gondololom, hogy már a Bankvilág-os első cikkem sem volt véletlen. Később beiratkoztam a Hágeni Egyetemre, hogy pszichológiát tanuljak. Most már úgy gondolom, hogy szerencse, hogy nagyon gyorsan kiábrándultam az ott tanítottakból. Az életem egyébként gyakorlati szintereivel éles kontrasztban használhatatlanul erősen elméleti volt. Valami mást képzeltem pszichológiai tanulmányok alatt. Ezzel együtt nem hagytam ott rögtön. 3 évet lehúztam benne, és kerestem – bár végül sem találtam meg - a magam számára hasznosítható tudást ott.
- Mondhatjuk azt, hogy azok a pozíciók, amikben a coach pályafutásod előtt dolgoztál útkeresés volt?
- Ezt így nem mondanám, mert például vezetőként egy vállalkozást elindítani, stratégiáját kialakítani és a szervezetet rendbe szedni, az nekem nagyon feküdt. Ugyanakkor korán megértettem már, hogy nem való nekem az alkalmazotti lét. Ha mégis alkalmazott lettem, akkor viszonylag felül kellett, hogy a hierarchiában elhelyezkedjek, mert egyébként nehezen ill. nem is viseltem el, hogy rendelkezzenek felettem és velem. Leginkább az elgondolás, hogy végre kell hajtsak olyan dolgokat is, amikkel nem értek egyet, robbantott ki minden ilyen pozícióból.
- Milyen lépéseken keresztül jutottál el a coachinghoz?
- A gazdasági vezetőségben megfáradva egy rövid ideig azt gondoltam, hogy gyógyítóként kell dolgoznom. Természetgyógyászatot és addiktológiát, regressziós hipnózist, rajzelemzést egészségügyi szempontból, kineziológiát és még sorolhatnám, hogy miket tanultam. Magyarországon, ill. Németországba és Ausztriába kijárva találtam képzéseket. A könyvkiadónál sem fizetésemelést kértem, hanem oktatásra kértem elkülöníteni az összeget és abból finanszíroztam a tanulmányaimat. Az addiktológia és mert dr. Fórizs Éva befogadott az egyéni és csoportos terápiás folyamatai megfigyelőjeként, rájöttem, hogy a beszélgetős vonal az lesz a nekem való segítő műfaj. És akkor megtalált a neten a coaching. Beiratkoztam az amerikai CoachU-ra, ami talán még az első skype-os coachképzés volt. Főleg Thomas Leonard anyagait beszéltük át, aki a coaching elméletének és kompetenciáinak kidolgozásának az úttörője.
- Hogyan képezted magadat?
- 2001-ben már a tréner képzőt is elvégeztem a családterápia mellett, és elkezdtem a beszélgetős stílusú foglalkozásokat. Egy berlini képző hely a Metaforum, ahol NLP, coach, mediátor és rendszerállító képzésre is jártam, hozta el a szakmai magabiztosságomat és fordulatomat.
- Végülis, akkor te mindent kitanultál, ami a coachinghoz kapcsolódhat?
- Igen, ami akkor elérhető volt, azt igen. Dehogy azóta is folyamatosan képzem magam. És mindig rácsodálkozom, hogy mennyi minden új van a nap alatt.
- Honnan tudtad, hogy szakmailag milyen új irányába kell elindulnod, illetve hogy a coaching az neked való lesz?
- Én ezt nem tudtam. Az éreztem, hogy érdekes számomra és kaptam róla a pozitív visszajelzéseket, hogy jól csinálom. A Metaforumos képzés volt az, ahol 3 hétig naponta kellett min. egyszer coacholni, ha diplomát akartál kapni. Mindaddig én is- ahogy most sok hallgatómon látom - dilemmáztam, szívattam magamat, hogy talán még többet és többet kéne tudjak, hogy hivatalosan emberek életével foglalkozhassak. Azon a tanfolyamon azonban megtapasztaltam, hogy többen jönnek hozzám ügyeikkel, mint a többiekhez és megértettem, hogy amit csinálok azt jó minőségben teszem. Onnantól kezdve bátrabban álltam ki a munkámmal és képviseltem magamat már mint coach. A folyamatos tanulás jegyében Magyarországon tranzakció analízist és ahhoz kapcsolódó coachingot tanultam, azután tranzakció analízist a vezetésben és szervezetfejlesztésben. 2004-ben odahagyva a könyvkiadós ügyvezetői karrieremet névjegyemen is már coachként kezdtem el tevékenykedni.
- Mennyire volt nehéz döntés otthagyni a könyvkiadót és az ügyvezetői pozíciódat?
- Nem volt nehéz. Nem jöttem ki a nálamnál három évtizeddel idősebb hazai kreatív igazgatóval, aki nehezen viselte a gazdasági hatalmamat és régi típusú munkatársként mocskos eszközöket is kész volt bevetni. Én pedig a személyiségemnél fogva nem ütöttem vissza. Tehát szabadulni igyekeztem, csak még nem voltam biztos az új utamban. A Mariborban felépített vállalkozást sajnáltam – de 2 ország ügyvezetői fizetéséből szolid hátteret teremtettem addigra a magam számára.
- Mennyi ideig pihentél miután kiléptél a cégtől?
- Nem pihentem. Rengeteg dolgot csináltam jótékony céllal, sok volt a pro bono coachingom, és a régi kapcsolatok révén üzleti megbízásaim is voltak már 2004-től. Először HR-eseknek tartottam tréninget belső coaching témában. Abban az időben nekem már sok üléstapasztalatom volt a hazai coach piac új szereplőihez/ill. régi trénerből avanzsált coachaihoz képest. A többiek inkább tanácsadó szerepből coacholtak, nem az általam vitt eszköz gazdag és tényleg az ügyfelet mozgató coachingot gyakorolták.
- Mikor nyitottad meg a Lemma coaching iskolát?
- 2004-ben volt az első vállalati képzés és utána 2005-ben tartottam egy vegyes társaságnak nyílt képzési csoportot Pécsen. 2006-ban akkreditáltattam a képzési programot és onnantól évente 1, 2 vagy sűrűbb években 10 tanfolyami csoportot is tartottam.
- Hogy érzed, a coaching tanításában megtaláltad magad?
- Ez egy érdekes kérdés, szeretek tanítani is, viszont igazán a coaching beszélgetéseket élvezem. Ami igazán felvillanyoz, azok az egyéni esetek. Illetve amivel elkezdtem egy ideje szintén foglalkozni, az a folyamat facilitálás, kisebb csoportokkal a coaching szemléletű együttműködés. Kísérleteztem azzal, hogy mi is az a team coaching, hogyan tud jól működni és most már kikristályosodott, megérett bennem, hogy hogyan lehet ezt igazán jól működtetni, vezetni, ill. hogyan tudom ezt is másoknak megtanítani.
- A beszámolódból úgy tűnik, hogy te tudatosan soha nem tervezted a karrieredet. Mennyire helyénvaló ez a megállapításom?
- Van egy olyan mondás, hogy a szerencse a felkészült elmét kíséri. Nem érzem, hogy az utam színtiszta sodródás lett volna. Azzal együtt, hogy a tankönyvi céltudatosság valóban nem kenyerem és nem tepertem soha semmiért az életemben.
- Mi az, ami mégis anno löketet adott neked, hogy elindulj a változás útján?
- Irigylem azokat, akik megtalálnak maguknak valami klasszat és ezért csapot papot odahagyva boldogan ugranak. Magamról tudom, hogy annak idején nem azért léptem ki, mert a coaching tűnt a hivatásomnak, hanem mert rossz volt az életem, a 2 ország közötti ingázás és a magánéleti áldozatok, amelyeket az elkötelezett munka oltárán úgy gondoltam, hogy meg kell hozzak. Ez a kevésbé szép löket kategóriája. Manapság már néha a változtatás kedvéért változtatok és tudom, hogy az életemmel, a példámmal mostanra többeknek löket tudtam lenni a saját változásaikhoz.
- Tudatosan a karrier lépéseidet, ha nem is tervezted, de önmagad aktív fejlesztésével mégis foglalkoztál?
- Igen, lehet, hogy ez sablonosan fog hangzani, de azt mindig tudtam, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni. Megnéztem a gyógyítói vonalat, utána picit a terápiás megközelítési módot, a tanácsadást és azok nem tetszettek. A coaching korszerűsége, kreativitása az, ami a coachtól is a folyamatos önvizsgálatot és eszköztár bővítést megkívánja.
- Hogy vagy ezekkel a váltásokkal?
- Van egy mottóm: „mindig előre bukok”. Anyagiak terén ez az életemben néha azt jelentette, hogy kevesebbet keresek, mégis az életminőségemben pozitív a változtatásom. - Azért ettől függetlenül néha elővesz és félelmekkel küzdök. Régebben gyakrabban, szinte minden váltásnál a legrosszabbat vizionáltam, éhenhalás, híd alatti lakhatás, stb. Visszatérő volt az imposztor szindrómám is, mármint, hogy nem értem, hogy hogyan gondolhatják jónak, amit csinálok, amikor pedig viszonylag könnyen jön belőlem. És hát közel a lelepleződés. - Mostanra megnyugodtam, valahogy tudom, hogy jó életre születtem és igen, egészen ügyes és másoknak nagy értékeket közvetítő ember vagyok.
- Kik támogattak téged a váltásod során?
- A családom. Ők voltak, akiknek először bejelentettem, hogy kész nem bírom tovább és ők támogattak, hogy rendben van, akkor csinálsz, amit szeretnél. Jó a nagymamám szokta néha mondani, hogy bezzeg ha a Turizmus Zrt.-nél maradok, akkor most már miniszter lennék Nagy szerencse, hogy a családom többi tagjai is vállalkozók és megértik ezt az életvitelt.
- Mi volt számodra a legnagyobb tanulság a bejárt utad során?
- Mindig rácsodálkozom magamra, hogy még mindig élek, ahhoz képest, ahogyan korábban bele tudtam hajszolni magamat egzisztenciális krízisekbe. Visszatérő motívum volt a „mi lesz, ha nem lesz”. De a megértésem, ami néhány éve megszületett az az, hogy mindig lett. Mi ebből a tanulság? Amikor már meg tudtam magam nyugtatni, hogy tehetséges vagyok, jól csinálom a munkámat és valami majd lesz, akkor mindig LETT. Másik tanulságom, hogy idő volt, míg helyére került az önmagamat beárazásom. Először önbizalmat kell szerezni és utána jön minden. A változás úgy történik, mintha egy belső óra működne, és amikor megcsörren és érzed, hogy lépned kell, akkor már a lépéssor és irány is egyértelmű lesz.
- Mit tanácsolnál azoknak, akikben érik a váltás gondolata, de még félnek?
- Szerezzenek először önismeretet, majd ebből önbizalmat. Nézzenek rá arra, hogy kik, mik ők valójában, mert akkor könnyebb a változást kivitelezni. Mert ami még könnyű, az főve maradni a saját nem túl jó lében. Nagyon sok ember van, aki évekig tudja, hogy valami nem az útja, csak nem tudja, hogy hová forduljon segítségért, kivel beszéljen a zavaráról. Ill. rengeteg botorság van, ami miatt akadályozzuk magunkat, hogy lépjünk: vélt és valós elvárások, önmagunk leértékelése, álmok hiánya.
- Kiknek javasolnád a coach pályát?
- Én azt gondolom, hogy ez egy szemlélet, ezért mindenkinek való és érdemes lehet megtanulni a coachingot. Ami nehezebb, az ennek egy szolgáltatássá és vállalkozássá formálása, önmagunk kifelé képviselete és értékesítése. Sok ember nem a coachságán bukik el, hanem azon, hogy megtalálja-e a neki megfelelő tematikát és ügyfélkört. Ebben látom a különbséget aközött, hogy valaki coach vagy pedig coachingot tanult.
- Neked most mik a terveid a jövőre nézve?
- Én szeretnék most visszavonulni picit. Van egy olyan érzésem, hogy le kellene írnom valamit, amit megértettem, amivel adni tudok egy szélesebb közönségnek is rálátást erre az én szerelmetes coach szakmámra.
- Van olyan álmod, amit szeretnél még elérni szakmailag?
- Régebben az volt, hogy a coachingot minnél több emberhez eljuttassam. Most már ez nincs. A minimalizmus és a wabi sabi foglalkoztat a szakmához kapcsolódóan is. Azok a tanok, hogy ebben a fogyasztói társadalomban, mennyire a dolgokban keressük a boldogulást az egyszerű élmények és minőségi megélés helyett. A wabi sabi pedig a tökéletlenben rejlő tökéletesség megtalálásának a tana. No ezeket szeretném coachinggal átadni tudni az ügyfeleimnek.
A változás tehát egy folyamat, ami apró lépésekből áll. Ahogy Rómát sem egy nap alatt építették, úgy idő kell ahhoz is, hogy először önmagunkban majd az életünkben is rendet tegyünk és elinduljunk egy új úton. Mindennek az alapja a helyes ÖNISMERET és az erre épülő ÖNBIZALOM. Bátran forduljatok szakemberhez, kérjetek segítséget, coacholtassátok magatokat, mert túl rövid az élet ahhoz, hogy ne a saját vágyaitoknak, álmaitokat, legjobb életeteket éljétek.
Patai Krisztina, Career Coach
www.pataikrisztina.com [email protected]