Az élet, mint nem teljes információs játék

Avagy: a kudarcról még egyszer, másképp.

Nemrégiben közzétettem itt egy recenziót Tina Seelig könyvéről.

Bár a munka nem elsősorban a kudarcról szól, számomra az egyik legfontosabb üzenete az, hogy a kudarc része kell legyen a tervnek. A kudarc ezen felfogása tehát a tervezhető és uralható, kontrollálható értelmezés. Olyasvalami, mint ahogyan egy őszi reggelen, ha kikukucskálunk az ablakon át a szürke égboltra, hatalmunkban áll eldönteni, hogy cipeljük-e az esernyőt vagy inkább vállaljuk a bőrig ázás kockázatát.

Ha van egy tervünk, mindig tudnunk kell, hogy bármilyen lelkesítő és remek is, egészen biztosan legalább ugyanannyit veszíthetünk, mint nyerhetünk. Hiszen

a terv igen gyakran úgynevezett nem teljes információs játék.

Mármint persze, nyilván: az emberi terv. (Hja, persze, nyilván: az isteni terv könnyebben lehet tökéletes információs játék.)

Az írás publikálásakor címkék között megjelöltem a “siker” és a “kudarc” keresőszót is. Csak a megjelenés után láttam, hogy a siker mennyivel nagyobb (azaz gyakrabban alkalmazott címke), mint a kudarc.

Ez inspirált arra, hogy most egy kicsit javítsunk az arányon. Beszéljünk a kudarcról.

Az onkopszichológusok a megmondhatói, mennyire nem tanít meg bennünket sem családi neveltetésünk, sem oktatásunk, sem társadalmi szocializációnk arra, hogy mit is kezdjünk a kudarccal. Begyűrjük valami mély zsebbe, aztán cipeljük. Idővel a szervezetünk megpróbálja kivetni magából.

Ha nem sikerül – akkor nagyra nő.

Ott, belül.

A kudarc az, amikor hiába tudod az erőszakmentes és együttműködő kommunikáció összes szabályát. Hiába tudsz én-üzeneteket küldeni, ha nem tudsz rávenni másokat, hogy ők is azt küldjenek neked.

A humanista pszichológia kitűnően megtanítja, hogyan küldjünk és halljunk meg másoktól pozitív üzeneteket, hogyan fejezzük ki szükségleteinket, de valójában nem tud megtanítani arra, hogy mit kezdjünk a méltatlan támadásokkal. Vagy még pontosabban azzal, ha valamit támadásként appercipiálunk.

Azaz, hogy mit kezdünk a kudarcokkal: a párkapcsolati kudarcokkal, a munkahelyi kudarcokkal.

A kudarc az, amikor nem csupán az erőfeszítéseid válnak értelmetlenné, hanem önmagadat, az életedet is annak látod.

A kudarc az, amikor be kell látnod, hogy kevés vagy.

Még kevés.

Vagy ami rosszabb: már kevés.

Vagy, ha épp csak nem tűnik fel, hogy nem is az van, amit hiszel. Hogy nem is úgy vannak a dolgok, de még csak kicsit se, mint hitted. Miként Kate mondja a 45 év című filmben, amikor kiderül számára, hogy férje 45 év házasságban mindvégig súlyos titkot őrzött előtte:

“Én tudom, hogy elég voltam neked. A kérdés az, hogy vajon te is tudod-e ezt.”

(A képen: Charlotte Rampling)

Mihalik Judit

Írjon a szerzőnek!