Kötelezővé teheti-e a védőoltást a munkáltató?
Léteznek olyan munkakörök, munkahelyek, ahol a dolgozók egészsége fokozott veszélynek van kitéve a különböző biológiai kórokozók miatt, és ettől függetlenül is előfordulhat, hogy például járványos időszakban a megbetegedések megelőzése válik szükségessé. Kötelezővé tehető-e ilyen esetekben bizonyos védőoltások beadása a munkavállalóknak? Előírhatja-e a munkáltató bizonyos védőoltások beadatását?
Az egészségügyi önrendelkezési jog
Az egészségügyi önrendelkezési jog az egyik legfontosabb alkotmányos alapjog. Az önrendelkezési jog azt jelenti, hogy főszabály szerint mindenki szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve melyeket utasít vissza.
E joggal kerülhet szembe adott esetben a munkáltatónak az a kötelezettsége, hogy az egészséges és biztonságos munkafeltételeket biztosítsa a dolgozók számára. Az egyén önrendelkezési jogával szintén szembe kerülhet mindenki másnak az egészséghez fűződő joga, hiszen a fertőző beteg adott esetben veszélyeztetheti mások egészségét is. E helyzetekben merülhet fel, hogy korlátozható-e az érintettek önrendelkezési joga.
Kötelező védőoltások dolgozóknak
Léteznek olyan munkakörök, munkahelyek, ahol a munkavállalók veszélyes kórokozóknak kitéve dolgoznak. Ilyenek lehetnek például a hulladék megsemmisítő, ártalmatlanító létesítmények, szennyvíztisztító létesítmények, bizonyos egészségügyi munkakörök.
Ilyen esetekben miniszteri rendelet, tehát jogszabály határozza meg a munkáltató kötelezettségeit a munkavállalók egészségének védelmében (pl. kockázatbecslés, képzés, higiénés védelem stb.), és ennek körében a rendelet bizonyos munkakörökben a foglalkoztatás feltételeként előírhatja a védőoltás beadását. Ebben az esetben tehát nem a munkáltató egyoldalú döntése, hanem jogszabály előírása alapján kerül sor az önrendelkezési jog átlépésére, és az oltás kötelezővé tételére adott munkakörben.
Munkáltató által előírt oltás?
Fontos, hogy a munkáltató nem teheti egyoldalúan kötelezővé bizonyos oltások beadását, ha ennek nincsen az említett miniszteri rendeletben meghatározott alapja. Így például, ha influenzás időszakban a munkáltató saját döntése alapján megvásárolja a vakcinákat, akkor sem kötelezheti a dolgozókat az oltás beadatására. Ilyenkor, aki nem szeretné az oltást, az önrendelkezési jogával élve megtagadhatja ezt, és emiatt hátrány nem érheti a munkáltatónál.
Megbetegedési veszély esetén (pl. járvány esetén) vagy életkorhoz kötötten, kötelező védőoltást miniszteri rendelet alapján az országos tisztifőorvos, vagy ha a helyzet nem az egész országot érinti, akkor az alacsonyabb szintű egészségügyi szervek (pl. járási hivatalok) rendelhetnek el. Ebben az esetben sem a munkáltató dönt tehát a védőoltásról, hanem az illetékes állami szervek.
A kötelező védőoltás alóli mentesítés kivételes esetben, akkor kérhető, ha a védőoltásban részesítés az érintett egészségi állapota miatt nem lehetséges, vagy a védőoltás az illető egészségét vagy meglévő betegségét várhatóan károsan befolyásolná, és e körülmények változása belátható időn belül nem várható.
Dr. Szabó Gergely
ügyvéd
A megbízható jogi képviselő
(1) 266-6621
– – – – – – – –
A fenti rövid tájékoztatás a teljesség igénye nélkül, figyelemfelhívó célzattal készült, mely nem minősül jogi tanácsadásnak.