Miért vagyunk fáradtak a szabadság után is?
Hogy van az, hogy visszajövünk szabadságról és a következő héten már ugyanolyan fáradtak vagyunk, mint előtte? Mert ez nem OLYAN fáradság, nem az, amit ki lehet aludni. Visszakerülünk a megszokott közegünkbe, és ugyanazok az impulzu
Hogy van az, hogy visszajövünk szabadságról és a következő héten már ugyanolyan fáradtak vagyunk, mint előtte? Mert ez nem OLYAN fáradság, nem az, amit ki lehet aludni. Visszakerülünk a megszokott közegünkbe, és ugyanazok az impulzusok érnek minket, ugyanazok az érzések uralkodnak el rajtunk és a már jól ismert gondolatok, kérdések, kétségek cikáznak századszorra is át a fejünkben. Ezeket nem tudjuk kipihenni, a saját érzelmi terheinket, gondolati mintáinkat csak elengedni tudjuk. Különben úgy járunk, mint a sárban elakadt autó, minél inkább nyomjuk a gázt, hogy kiszabaduljunk, csak annál mélyebbre pörögnek a kerekek.
Mibe is fáradunk el úgy igazán?
Harcolunk. Ami alapvetően nem baj, de gyakran olyankor is ezt tesszük, amikor nem feltétlenül kellene. Sokszor az utolsó szóért, azért, hogy nekünk legyen igazunk. Az önigazolásért. Sokszor azért harcolunk, hogy meggyőzzünk valakit, akit nem lehet, vagy azért, hogy mindenáron fenntartsunk, megtartsunk valamit, aminek már lejárt az ideje. Az is előfordul néha, hogy nincs ráhatásunk valamire, de mi mégis harcolunk.
Aztán, védekezünk, magyarázkodunk, bizonygatunk. Olyankor is, amikor egyáltalán nem kellene. És meg akarunk felelni. Olyan elvárásoknak is, amik valójában nem léteznek, és gyakran olyan embereknek, akiket nem is kedvelünk. Mégis.
Segíteni akarunk, olyanokon is, akik nem fogadják azt el. Átvesszük a felelősséget másoktól, helyettük akarjuk elvégezni a feladataikat, megoldani a gondjaikat, megvívni a csatáikat.
Aztán itt van az a sok agyalás. ” Jól tettem? Elég jól csináltam? Mit gondol(nak) rólam? Mi lett volna, ha? Mi lesz, ha? Elég jó vagyok? Hol hibáztam? Nem vagyok elég jó…Nem fogok megfelelni, kudarcot fogok vallani, nekem ez nem megy…” Kétségeink vannak, bizonytalanok vagyunk, olyan hangok ezek, amik lebeszélnek minket arról, hogy megtegyünk dolgokat. Vagy, ha nem is sikerül lebeszélni róla, de azért sokat kivesz belőlünk.
Ahogy az is, hogy folyton őrlődünk mások elvárásai és a saját prioritásaink között.
Gyakran hasonlítgatjuk magunkat másokhoz. Olykor a kollégákhoz, vagy esetleg a barátainkhoz, szomszédainkhoz, de az is előfordul, hogy a média által közvetített picit torz női képhez, azokhoz a nőkhöz, akiknek nem okoz gondot minden területen, a munkában is és otthon is 120 %-on teljesíteni, sőt, mindezt mosolyogva, talpig sminkben, Diorban teszik, elég hozzá egy élőflórás joghurt és egy stressz protect dezodor.
Mi van még? Mindent a lelkünkre veszünk. Azt is, ami nem nekünk, vagy rólunk szól. Személyes támadásnak érzünk gyakran olyan visszajelzést is, ami valójában segítő szándékkal született. Pont a napokban találkoztam egy idézettel, ami szerintem éppen erről szól. Montaigne azt mondta: "Sok borzasztó dolog történt velem az életem során, de legtöbbjük sosem történt meg." Igen, csak a fejünkben.
És amíg ez így van, nem tudunk igazából feltöltődni, még a szabadság alatt sem.
Te hogy akarsz újraindulni szeptemberben? Ha tiszta fejjel, jó érzésekkel, akkor várunk a Női Vezetőképzés programjain! Információkért és jelentkezésért látogass el weboldalunkra: www.noivezetokepzes.hu
Pályafutásomat nyelvtanárként kezdtem, egy multinacionális cégnél tanítottam a vezetőknek franciát, értekezletekre, tárgyalásokra, prezentációkra készítettem fel őket. Egy idő után azt vettem észre, hogy szívesen osztják meg velem gondolataikat, kétségeiket, egyre többször kérnek tanácsot vezetői munkájukkal vagy akár kollégáikkal kapcsolatban is. Mivel már gyermekkoromtól kezdve érdekelt az ember, a lélek működése, szívesen voltam partnerük ezekben a beszélgetésekben. Értettem, éreztem az igényüket, hogy megbeszéljék valakivel ezeket a témákat, egy olyan emberrel, aki kicsit kívülálló, hiszen nem a szervezet része, és képes új szempontot mutatni. További tanulmányaim tehát a vezetésfejlesztésre irányultak. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara után humán tudományokat tanultam, később tréning módszereket, majd Párizsban és Budapesten coachingot. Elmélyültem a rendszerszemléletű pszichológiában, különösen a Gestalt irányzatban, foglalkoztam a Jungi személyiségtipológiával. Kezdetben soft skills és vezetői tréningeket tartottam, 2006 óta egyéni és csoportos coachingot. Valójában azt érzem hivatásomnak, hogy támogassam az embereket abban, hogy azok legyenek, akik lenni szeretnének. A munkájukban, a szakmai kiteljesedésükben. Trénerként és coachként abban támogatom az ügyfeleimet és a hallgatóimat, hogy a legjobb képességeiket felszínre hozzák, és azokat tudatosan használják konfliktusaik és elakadásaik megoldásában, céljaik elérésében. Abban segítek a vezetőknek, hogy szembenézzenek belső világukkal, vállalják önmagukat, felismerjék, tudatosítsák és megéljék értékeiket, elengedjék félelmeiket, bízzanak magukban, és a munkatársaikban. Egyszóval, hogy hiteles vezetők lehessenek.
