Passzív vagy agresszív?
Az említett cikk több pontja is utal arra, hogy a nők nem merik megvédeni az érdekeiket, kiállni maguk, a teljesítményük mellett. Vagy ha igen, akkor a környezetükben úgy vélekednek erről, hogy nem tudják kezelni az érzelmeiket, az as
Ahogy ígértem, folytatjuk a beszélgetést arról, milyen hátrányokat szenvednek el a nők a munkahelyükön.
Az előző bejegyzésnél az asszertivitásig jutottunk.
Az említett cikk több pontja is utal arra, hogy a nők nem merik megvédeni az érdekeiket, kiállni maguk, a teljesítményük, az érdemeik mellett. Vagy ha igen, akkor a környezetükben úgy vélekednek erről, hogy nem tudják kezelni az érzelmeiket, az asszertív kommunikációt agresszivitásnak minősítik.
Erről több dolog is eszembe jut.
Az egyik, hogy gyakran azt gondoljuk, nagyon asszertíven képviseltük az érdekeinket, miközben a legkevésbé sem voltunk azok. Ez általában olyankor van, ha nem akkor szólunk, amikor a probléma felmerül, hanem akkor, amikor már „fáj”. Amikor már erős indulatok vannak bennünk, és nem tudjuk szó nélkül hagyni a dolgot. Hiába próbáljuk meg a mondandónkat az asszertivitás szabályainak megfelelően alakítani, az érzelmeink átsütnek ezen. Erre érdemes odafigyelni. Amint érzékeljük, hogy valami nem úgy működik, ahogy kellene, vagy ahogy szeretnénk, jelezzük! Preventív jelleggel! Mert ezen a ponton még valóban tudunk asszertívak lenni.
Ha erről lecsúsztunk, akkor érdemes a késleltetés technikáját alkalmazni, és várni egy kicsit, amíg elcsitulnak a kedélyek. Nem az idő számít, nem az a lényeg, hogy várunk mondjuk 24 órát, hanem, hogy TÉNYLEG nyugodjunk meg. A késleltetést ne arra használjuk, hogy elmeséljük még öt barátnőnknek a sérelmeinket, és még jobban felhergeljük magunkat! Használjunk olyan technikákat, amik segítenek felismerni, elfogadni és tudatosan pozitív irányba befolyásolni az érzelmi állapotunkat. Ha ez megvan, utána tudunk valóban asszertívek lenni, indulatok és hibáztatás nélkül, nyíltan, megoldás orientáltan kommunikálni.
A másik dolog, ami a téma kapcsán eszembe jut, az a nőkről alkotott társadalmi és szocializációs minta. Az elmúlt századok női szerepfelfogásából származó „jó kislány”- ság. Ehhez egy csomó tulajdonság, elvárt viselkedés társul. Egy nő legyen kedves, aranyos, csendes, szófogadó, szelíd, szerény, … stb. Ez a minta akkor sem volt rendben, és ma sincs. Elvileg itt van nekünk az esélyegyenlőség, az egyenjogúság. Elméletben legalábbis. De a minta és a gyakorlat nem zárkózott fel az elmélethez. Most próbál. Mondhatni folyamatos jelenben küzdünk vele. Mindannyian örülnénk, ha a női kép, szerepfelfogás változása befejezett jelen lenne, aminek már az eredményét élvezhetjük, de még nem tartunk ott. A helyzet sokkal inkább az, hogy mindezt nekünk kell kialakítani - itt és most. Át kell vinni a köztudatba és a gyakorlatba az asszertivitást - vagyis ha egy nő passzivitás helyett kiáll az érdekeiért, az nem agresszió. De vigyázat! Nagyon könnyű átesni a ló túloldalára, és folyamatosan harcban állni vélt sérelmek miatt. Önismeret, lélekjelenlét, rutin, tudatosság - a legjobb társaink az egyensúlyozásban.
Szóval, azt gondolom, dolgunk van ezzel. Minden egyes nőnek, minden áldott nap.
Pályafutásomat nyelvtanárként kezdtem, egy multinacionális cégnél tanítottam a vezetőknek franciát, értekezletekre, tárgyalásokra, prezentációkra készítettem fel őket. Egy idő után azt vettem észre, hogy szívesen osztják meg velem gondolataikat, kétségeiket, egyre többször kérnek tanácsot vezetői munkájukkal vagy akár kollégáikkal kapcsolatban is. Mivel már gyermekkoromtól kezdve érdekelt az ember, a lélek működése, szívesen voltam partnerük ezekben a beszélgetésekben. Értettem, éreztem az igényüket, hogy megbeszéljék valakivel ezeket a témákat, egy olyan emberrel, aki kicsit kívülálló, hiszen nem a szervezet része, és képes új szempontot mutatni. További tanulmányaim tehát a vezetésfejlesztésre irányultak. Az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara után humán tudományokat tanultam, később tréning módszereket, majd Párizsban és Budapesten coachingot. Elmélyültem a rendszerszemléletű pszichológiában, különösen a Gestalt irányzatban, foglalkoztam a Jungi személyiségtipológiával. Kezdetben soft skills és vezetői tréningeket tartottam, 2006 óta egyéni és csoportos coachingot. Valójában azt érzem hivatásomnak, hogy támogassam az embereket abban, hogy azok legyenek, akik lenni szeretnének. A munkájukban, a szakmai kiteljesedésükben. Trénerként és coachként abban támogatom az ügyfeleimet és a hallgatóimat, hogy a legjobb képességeiket felszínre hozzák, és azokat tudatosan használják konfliktusaik és elakadásaik megoldásában, céljaik elérésében. Abban segítek a vezetőknek, hogy szembenézzenek belső világukkal, vállalják önmagukat, felismerjék, tudatosítsák és megéljék értékeiket, elengedjék félelmeiket, bízzanak magukban, és a munkatársaikban. Egyszóval, hogy hiteles vezetők lehessenek.
