Ha karanténban vagy, erre a motivációs mesére hamarosan égető szükséged lesz

Ez a meteoritos mese nekem a megtestesült életrevalóság. Hamisítatlan citromból limonádé sztori. Semmi bénultság, semmi szomorkodás, semmi szorongás. Csak a gyors cselekvés. Az elsők előtt.

Tegyük fel, hogy dübörögve becsapódik egy batár nagy meteorit a Blaha Lujza tér kellős közepére. Érzed, ahogy remeg a föld alattad, ez most durvább, mint amikor a metró elrobog. Van egy elképesztően nagy kráter a kereszteződés közepén. A por kaparja a torkodat, még szerencse, hogy tettél be egy babaflakon ásványvizet a mini női táskádba. A legtöbben zaklatott arccal telefonálnak – na, ők a lúzerek.

Viszont figyelmes leszel egy minden hájjal megkent, kissé pocakos, kopaszodó pasira, aki felállított egy kempingasztalkát. Ráterített sebtében egy kockás pokrócot. Nem ma kezdte, ezt a vak is láthatja. Az már önmagában elég groteszk, hogy árulni kezd a káosz kellős közepén. A legdurvább azonban nem az, hogy árul. Hanem az, amit árul. Mit gondolsz, mit árul? Vizet? Nedves törlőt? Betadint? Sebtapaszt? Feltöltőkártyát? Üzleti szempontból bármelyik briliáns lenne. De ő, barátnőm…

Meteoritot árul.

Előkapta az apjától örökölt bicskáját és a gőzölgő kőzetből kisebb-nagyobb darabokat szelt le. Szépen egymás mellé rakosgatta őket. Franciakockás papírfecnikre meg ezeket írta.

„Meteor”. „Szuvenír”. „Egyet fizet, kettőt vihet.”

Zseniális. Tudod, miért?

Mert még csak árukészlet sem kellett hozzá. Tervezés sem. Kósza rákészülés sem. Jött a szitu, ő éppen ott járt és azonnal cselekedett. Sőt, még az is lehet, hogy eredetileg nem ott volt. Csak a helyszínre sietett, amint megtudta, micsoda remek üzleti lehetőség ütött lukat a Blaha Lujza tér kellős közepébe.

Imádom ezt a sztorit. Mindig próbálok belőle erőt és lelkesedést meríteni.

Oké, hazudtam. Legtöbbször csesztetem magam vele. Hogy: gyerünk Dóra, hagyd a bénultságot. Az a gyengéknek való. Állítsd fel az asztalkádat. Hol a te eladható meteoritod?

Lehet, hogy másoknak az üzleti nyerészkedés visszataszító példája csupán. De nekem a megtestesült életrevalóság. Hamisítatlan citromból limonádé sztori. Semmi bénultság, semmi szomorkodás, semmi szorongás. Csak a gyors cselekvés. Az elsők előtt.

 

Ugyanaz, mint a Blahán, csak ez a héven

Az a fickó jut róla eszembe a héven, aki a legéletrevalóbb volt köztünk. Vagy a legjobban sietett, ki tudja. Az egyetemre tartottam. Annyi a mentségemre legyen mondva: nem siettem. Kétszer annyi időm volt, mint a szükséges. Elmélázva olvasgattam egy szakirodalmi könyvet, ami éppen valami életbevágó témában felnyitotta a szemem – szokás szerint. Zúzós hétvégén voltam túl négy oviskorúval. Jól esett otthon lenni. „Anya, életem szerelme vagy.” „Imádlak, anya.” „Nagyon hiányoztál, anya.”

Mindez után pedig igazán jól esett kipihenni a hétvégét. Belesüppedtem a hév fűtött ülésébe, hiszen az előző tíz percben senki nem vinnyogott körülöttem. Senki nem öntötte végig rajtam a kakaóját. Senki nem óbégatott, hogy...

• Anyatöröldkiapopsiiiiim!
• Anyaéhesvagyokmikoreszünkmár?! (Egy órája ettünk, drágám.) Anyanembíromkikilukadahasam.

Senki nem turkált a bugyijában. Senkinek nem kellett elmagyaráznom, hogy ne nyalogassa a tenyerét. Vagy hogy ne tolja ki és szívja be a habos nyálát a száján. Senki nem hagyott megrágcsált rágót az ülésen. Se félköríves almahéjat, amiből kiette az alma húsát.

Úgyhogy, amikor bemondták, hogy a hév nem tudom milyen okokból nem közlekedik tovább, én bizony jóleső mozdulatlanságban szemléltem a fiatalembert, aki felugrott azonmód és az ajtóhoz sietett. Mondtam is magamban, mire ez a nagy sietség, hát az ajtók még zárva vannak.

Pár perc múlva azonban megvilágosodott előttem, hogy a gyors reagálású emberek mennyivel nagyobb előnyben vannak, mint az elmélázók. Ő felfért a pótlóbuszra. Az én arcomat meg szakadatlan permetezte a bosszantó eső, harminc másik mélázó társammal együtt. Ahogy ácsorogtunk a buszmegállóban.

Ha érdekel, milyen megoldási javaslatokkal rukkol elő egy 4 gyerekes pszichológus a járvány idejére, hogyan legyél motiváló anélkül, hogy a végére totálisan bekattannál, nos, akkor olvass tovább >> pszichomokus.hu/koronavirus