Mint a mesében… De mi van azután, ha már minden kívánságod teljesült?

Biztosan te is eljátszottál már a gondolattal: mi lenne, ha megkapnád álmaid állását, megütnéd a főnyereményt a Lottón, elnyernéd a vágyott kedves kezét (és mindent, ami ezzel jár…), elkerülnének a betegségek és így tovább.

Biztosan te is eljátszottál már a gondolattal: mi lenne, ha megkapnád álmaid állását, megütnéd a főnyereményt a Lottón, elnyernéd a vágyott kedves kezét (és mindent, ami ezzel jár…), elkerülnének a betegségek és így tovább. Ugye nem is olyan könnyű hétig folytatni… Mi történne, ha egyszer –mint a mesében- minden kívánságunk teljesülne? Egy időre biztosan (?) kitörne a felhőtlen boldogság, de mi lenne azután?

Az se lehet véletlen, hogy a mesék nem nagyon részletezik a hősök-főszereplők sikerek utáni további életét – mindössze annyit tudunk meg: „És boldogan éltek, amíg meg nem haltak.”

Március 20. több szempontból is nevezetes nap: nemcsak a Boldogság Világnapja,

hanem, –minő véletlen- ezen a napon van a Történetmesélés-mondás Világnapja is.

Ezért ebből az alkalomból –a két Világnap ötvözeteként- egyik kedvenc mesémet szeretném ideidézni:

Ottlik Géza:

Az utolsó mese

Volt egyszer egy elvarázsolt királyfi, aki egy tündérszép királykisasszony kezére pályázott. De csak úgy kaphatta meg, ha előbb legyőzi a hétfejű sárkányt, felépíti a kacsalábon forgó kastélyt, s felébreszti és megnevetteti a befalazott, alvó királykisasszonyt…

Sok-sok vesződség, kaland, hőstett, utazás és munka árán legyőzte hát a hétfejű sárkányt, felépítette a kacsalábon forgó kastélyt, és felébresztette az alvó királykisasszonyt. No, az mindjárt elmosolyodott, s megtartották a lakodalmat.

Aztán, hogy ez is véget ért, leültek egymással szemben, és mosolyogtak.

De eltelt egy nap, s még egy, még egy. Már az első is igen hosszú volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből.

– Hát most mihez fogjunk? – kérdezte a királyfi.

– Most boldogok vagyunk – mondta a felesége.

– Igaz is.

De három nap múlva a királykisasszony szólalt meg.

– Mit is csinálunk most? – azt kérdi.

– Hát boldogok vagyunk – mondta az ura.

– Vagy úgy, persze.

Megint mosolyogtak egymásra egy napig, de akkor egyszerre felállt mind a kettő.

– No csak.

– Van egy ötletem – mondta a királyfi. – Befalazlak és elaltatlak megint.

– Jó!

– Lerombolom a kacsalábon forgó kastélyt, és föltámasztom a hétfejű sárkányt. Hogy újra legyen mit építenem, és legyen kit legyőznöm.

Neki is fogott mindjárt. Csakhogy ez nem volt már olyan egyszerű. Sem a sok vesződség, még több hőstett, sem kaland, jövés-menés árán sem bírta lerombolni a kastélyt – mert az mindig elfordult előle a kacsalábakon -, még kevésbé bírta helyére tenni a sárkány levágott hét fejét, s nem lehetett a királykisasszonyt sem befalazni, elaltatni többé. Teltek a napok, amikből hónapok lettek és rövid esztendők, s így küszködtek.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

A mese nyomán most hosszan lehetne írni arról, hogy milyen tényezők alakítják az egyén, vagy egy ország boldogságszintjét, életünk különböző szakaszaiban hogyan fejlődünk, milyen külső és belső motivátorok hajtanak bennünket előre. Vagy hogyan befolyásolja életünk alakulását a tanult tehetetlenség, illetve a tanult sikeresség. Vagy, hogy milyen ereje van a történetmesélésnek. De ezúttal nem teszek ehhez a rendhagyó meséhez semmiféle okosságot. Mindenkire rábízom, hogy maga vonja le a számára fontos tanulságokat…

Mindössze azt kívánom nektek, hogy minél gyakrabban tűzzetek ki vonzó, inspiráló célokat, és éljétek át teljes szívvel az odavezető utak, az akadályok legyőzésének számtalan izgalmát, boldogságát… És azután meséljetek ezekről a sikerekről minél több embernek…

Boldogságos, mesélős napokat!

Csuport László

stresszkezelési facilitátor, coach

www.inspiralocoaching.com