Szeressük a bolhákat!

Az alkalmazotti létet elhagyó vagy elhagyni kívánó vezetőkkel folytatott szakmai beszélgetések során többször szóba került mostanában a „bolha” metafora. Rá kellett csodálkoznom arra, hogy vannak, akiknek csak a negatívum jut

Az alkalmazotti létet elhagyó vagy elhagyni kívánó vezetőkkel folytatott szakmai beszélgetések során többször szóba került mostanában a „bolha” metafora. Rá kellett csodálkoznom arra, hogy vannak, akiknek csak a negatívum jut eszükbe ezekről a szegény kicsi állatokról és ezért visszautasítják, hogy saját magukat bolhaként definiálják. Hadd védjem meg őket (mármint a bolhákat)!

Emlékezetünket felfrissítendő: az elefánt és a bolha Charles Handy-nek, a menedzsment-irodalom nagy öregjének a metaforája. Úgy vélem, az azonos címet viselő könyve kötelező olvasmány mindazoknak, akik az alkalmazotti életet tervezik elhagyni vagy már elhagyták. Az elefántok a nagy szervezetek, vállalatok, míg a bolhák a kisvállalkozások, szabadúszók, az önfoglalkoztatás különféle formáját művelők.

Nekem a bolháról az jut eszembe, hogy: kicsi, rugalmas, életképes és alkalmazkodik. Amikor először olvastam Handy könyvét, szemeim előtt egy nagy szürke, lassan cammogó elefánt jelent meg, amely még megfordulni is csak nagyon lassan tud, valamint egy kicsi, fürge állatka (még csak színe sem volt), amely gyorsan ugrál, ha az élet úgy hozza, elefántról elefántra.

Bevallom, én már bemutatkozásnál is bolhaként definiálom magamat, és amikor furcsán kezdenek el rám nézni, akkor gyorsan elmesélem Handy-t.

Kedves önfoglalkoztatók („self-employed professionals”), ne tessenek szégyellni a bolhát! Ha jó Handy-nek, akkor használjuk mi is bátran! Emelkedjünk felül a negatív képzettársításon, és ragadjuk meg a metafora lényegét. Egyébként sem az elefánt, sem a bolha nem rossz, vagy jó. Mások. Mindkettőre szükség van.