A menedzserek a "status quo"-ra gyúrnak

Képzeljük el, hogy ebben a pillanatban minden éppen úgy jó, ahogy van! Lágyan simogat a fürdő, hideg a sör és gyöngyöző a pezsgő, szépek a lányok és sármosak a srácok. Hogyan is lehetnénk ennél elégedettebbek? És ha végre egys

Képzeljük el, hogy ebben a pillanatban minden éppen úgy jó, ahogy van! Lágyan simogat a fürdő, hideg a sör és gyöngyöző a pezsgő, szépek a lányok és sármosak a srácok. Hogyan is lehetnénk ennél elégedettebbek? És ha végre egyszer eljutottunk idáig, ki is akarná, hogy mindez másként legyen? Éljünk örökké a mának, és virágozzon nekünk a status quo mindhalálig!

Ám örömünnepünket egyszeriben beárnyékolhatja, ha óvatlanul felpillantunk, és fejünk felett ott lobog a fejlődést hirdető, szilaj zászló. Mert a "status quo" nem barátja a fejlődésnek. Hiszen a fejlődés mindig változást hoz a fejlődők portájára. A változás végkifejlete pedig folyton-folyvást bizonytalan. Lehet óriási siker, de lehet fergeteges bukás. És ez utóbbi esetben – fájdalom - hirtelen eltűnnek a fürdő, a sör, a pezsgő, a szép lányok, no meg a sármos srácok.

Egy képzőművészetet oktató tanárnő legeslegelső kiállításán pedagógus kollégája arról beszélt, hogy a falakon függő képek megszületésében milyen rendkívüli szerephez jutott a festőnő örökös elégedetlensége. Ám ez az elégedetlenség nem a tanári fizetése miatt gyötörte, hanem annál inkább arra inspirálta őt, hogy egyre magasabb szinten tegye próbára tehetségét művészi szenvedélyében.

Az üzletelésben azonban mintha a hátsó fertálya felől ülnénk meg a paripát. Mert, ha az elégedetlenség csodákra ösztönöz, míg ezzel szemben az elégedettség a „status quo” melegágya, akkor vajon miért ujjonganak a menedzserek, amikor évről évre gyarapszik a dolgozóik elégedettsége? Lehet, hogy ettől inkább kétségbe kellene esniük? És lehet, hogy annak kellene örülniük, ha az alkalmazottaik elégedetlenek volnának?

Persze, az elégedetlenség önmagában nem elegendő a vaskos bankszámlához. És természetesen az sem érdektelen, hogy mitől vagyunk elégedettek vagy elégedetlenek. Azonban az az elégedettség, amely keményen harcol a „status quo” fennmaradásáért, előbb vagy utóbb, de szinte menthetetlenül elkényelmesíti a teljesítményt, s az édes középszerűség lassan laposra szívja az üzletelés dagadni vágyó pénztárcáját.

drai