Nem fogok senkit félrevezetni

Ülünk az interjún, az osztályvezető, a csoportvezető és én, a HR-es. Velünk szemben egy ifjú hölgy, aki már nem az első munkahelyét keresi. Ám abból, amit mesél, arra következtetek, hogy nem talált rá még a saját útjára.

Mi szeretne lenni, ha nagy lesz? Kérdezem hát, amikor kicsit belemelegszünk a beszélgetésbe. A hölgy magabiztosan válaszolja, hogy leginkább a pénzügy és a programozás érdekli. Azzal ugye tisztában van, hogy mi az épületeink üzemeltetéséhez keresünk asszisztenst? Faggatódzom tovább, merthogy a munka, amit kínálunk, hosszú távon ugyan izgalmas feladatokat sejtet, azonban mi az asztalnak azon az oldalán jól tudjuk, hogy nemigen lesz azokból sem programozás, sem pénzügy.

Szokott otthon szerelni, bütykölgetni? Kíváncsiskodik a csoportvezető, aki a hölgyben a műszaki vénát keresi, de nem leli. Nos hát, akkor miért is ülünk mi most itt? Szegezem a hölgynek a kérdést kíméletlenül, s közben érzem, hogy egy pillanatra megfagy körülöttünk a levegő. Lehet, hogy valamit félreértettem? Kérdez vissza interjúalanyunk elbizonytalanodva, merthogy szerződésekről és alkalmazásokról olvasott a hirdetésben. A felszikrázó feszültség ellenére feloldódunk, és a beszélgetés hosszan folytatódik.

Ne haragudjatok, de muszáj volt megtudnom, hogy hányadán állunk. Hozom fel a kényelmetlen témát, miután a hölgyet útjára bocsájtjuk. A vezetők nem tiltakoznak.

Engem mégsem hagy nyugodni, hogy vajon mit gondolhatnak magukban. Vajon miként vélekednek arról, hogy miközben vélhetően nem vagyunk elég szexisek az új illúziókra vágyakozóknak, még azt a néhányat is, aki megkockáztatja, hogy hozzánk jelentkezzen, még azokat is nemhogy csábítgatnám mindenféle mézes-mázos ígérettel, hanem ráébresztve őket a valóságra, engedem elmenni?

De nem ostorozom magamat. Hiszen régen elrendeztem már a fejemben ezt a dilemmát. Ami engem illet, jó tíz évet meneteltem egy olyan úton, amelyről már az elején tudtam, hogy nem oda visz, ahová egyszer majd szeretnék eljutni. De ha ez nem történik meg, talán akkor is úgy döntök, hogy vállalom a felelősséget. Vállalom, hogy munkatársat találjak azoknak, akiknek szükségük van rá. Ám nem minden áron. Mert nem fogok félrevezetni senkit csak azért, hogy magunkhoz édesgessem. Az én dolgom az, hogy ő is és mi is lássunk tisztán, s aztán ki-ki lépje meg azt, ami neki tetszik.

Annak ellenére, hogy sem a pénzügyi, sem a programozói érdeklődését nem tudtuk volna kielégíteni, mivel mindhármunknak tetszett a az eszsessége és a magabiztossága, mégis küldtünk a hölgynek ajánlatot, amit ő megköszönt, és visszautasított.

Néhány nap múlva az osztályvezetőhöz vittem aláírni valókat. Nem vártam, hogy megemlíti az interjút, pedig nagyon is izgatott, hogy vajon neheztel-e a történtekért. Meglepett, hogy miután elintézte a papírmunkát rám nézett, és így szólt. Tudod, a hölgy, aki olyan intelligens volt, megértette, hogy nem nálunk van a helye.

És ez így van jól.

drai