Mire is keressük tulajdonképpen a választ?
Amikor az ember elkezd valamit csinálni és ebbe a valamibe sok energiát beletesz, akkor egyszer csak el kezdi érezni és átélni, hogy egyre világosabban lát dolgokat. Általában így van ez. Ha valaki azonban a menedzsment tudománnyal, és
Amikor az ember elkezd valamit csinálni és ebbe a valamibe sok energiát beletesz, akkor egyszer csak el kezdi érezni és átélni, hogy egyre világosabban lát dolgokat. Általában így van ez. Ha valaki azonban a menedzsment tudománnyal, és a vezetés különböző módszertanaival kezd ismerkedni, akkor egyre nagyobb lesz káosz a fejében. Olyan mennyiségű teória, gyakorlati tanácsadó és nézet található a piacon, hogy egyszerűen nem dolgozható fel, és ez egy idő után teljesen kontraproduktívvá, sőt elkeseredetté teszi a szerencsétlen érdeklődőt. Így jár az összes kezdő vezető. Úgy érzem, hogy vissza kell menjünk az origóhoz, és fel kell tenni magunknak a kérdést: "Mire is keressük tulajdonképpen a választ?"
Hosszú éveket töltöttem felsővezetőként, ismerem azt az érzést, amivel napi szinten találkozom ma a munkám során. Kiváló tehetségű embereket látok Európa több országában, akiknek a szemében ott van a félelem az elakadástól vagy a tanácstalanságtól. Ennek lehetnek speciális és individuális okai is, de az egyik általános oka a véleményem szerint az, hogy a hatékony vezető és a "Superman" fogalma össze lettek mosva.
A Vezető, mint karizmatikus személyiség...taktikai zseni...motivátor...kontroller...biztos döntéshozó...pszichológus, minden egyszerre. A Vezető, aki olyan fényt áraszt, hogy egy áramszünet sem lehet probléma. Együttérző, bölcs, és mindig jó kedve van. Ez egy olyan perfekcionizmus, aminek senki nem tud megfelelni. Csoda, hogy a friss felmérések szerint a fiatal tehetségek között alig akad 30%, aki vezetői pozíciót szeretne betölteni? A bukás egy ilyen elvárásrendszerben borítékolva van.
Valakik kialakították az ideális Vezetőről alkotott képet. Ha mindennek megfelelsz, akkor ez a 100%, és sajnos folyamatosan innen gondolkozunk visszafelé. Ha valami nem megy, akkor rögtön, mint hiányosság tűnik fel, és utána elkezdjük ezeket javítani. Ez az a félreértés, mely a Vezetőknél stresszt és félelmet vált ki. Nem vagyunk tökéletesek. Emberek vagyunk.
A választ valójában arra keressük, hogy hogyan tud egy ember, a Vezető szerepében, másokat fejleszteni? Másokat erősíteni. A támogatás és a követelés kényes egyensúlyát felállítani. Tapasztalataim alapján biztos vagyok abban, hogy az erre irányuló vezetői munka nem (csak) az irányításban, hanem sokkal inkább a HATÁSBAN összegződik. És itt nincsen helye semmilyen perfekcionizmusnak! A gépek, rendszerek és termékek fejlesztésében, ott igen. Az emberekre vonatkozóan, óriási hiba. Az emberek a folyamatos fejlesztést, és nem az egyszeri tökéletesre hangolást igénylik. Az igazi nagyságunkat a természetesen meglévő tehetségeink erősséggé való kiépítésén keresztül érjük el. Ehhez persze ismerni kell őket, pontosan és mélyen.
A Vezető dolga: Az Erősségeket, a Célokat és az Értékeket összhangba hozni. Alkalmassá tenni Másokat a felelősség viselésére. Ez tanulható bár, de koncentráljunk arra, "ami meg van, és ne akarjuk magunkba erőltetni azt, amit Isten a teremtéskor kihagyott"- mondta Robert S. Hartman.
Hogy mit tehetünk? A "Mi hiányzik belőlem?" helyett, inkább a "Mit kell (tovább)fejlesszek magamban ahhoz, hogy a hatásom nőjön?!" kérdést tegyük fel. Legyen olyan mély az önismeretünk, hogy az önbizalmunk erősödjön, és ne ijedjünk meg a tökéletesség félrevezető nyomásától.
Malcsiner Maximilian Péter
