kapubanner for mobile

Júliustól többet vihetnek haza a közszolgák

A kormány 74,7 milliárd forint átcsoportosításáról döntött annak érdekében, hogy megteremtse a költségvetési fedezetét a közszolgálati dolgozók idei 13. havi illetménye felének havi részletekben történő ez évi kifizetéséhez - közölte Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány február 19-én állapodott meg erről az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottsággal. Ennek eredményeként júliustól 8,3 százalékkal magasabb fizetést kap minden közszolgálati dolgozó.

A kormányszóvivő hangsúlyozta, ezzel a megoldással úgy emelkedhet a közszférában dolgozók fizetése, hogy a konvergenciaprogramban megfogalmazott követelmények sem sérülnek. A 74,7 milliárd forintból 36,3 milliárd biztosítja a központi költségvetési szerveknél dolgozók fizetésemelését, 38,4 milliárd pedig a helyi önkormányzatoknak biztosít forrást a magasabb bérek kifizetéséhez.

Budai Bernadett kitért arra, hogy a 13. havi illetmény másik felét egy összegben az eddigi szabályoknak megfelelően 2008. január 16-án folyósítják. Felidézte: ugyancsak a sztrájkbizottsággal kötött megállapodáson alapul, hogy jövőre a 2008-ra járó 13. havi illetményt januártól tizenkét havi egyenlő részletben fogják kifizetni.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tudja meg, mennyit ér! Új jogok a bértranszparenciával.

Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk

Vége az adózási kiskapunak? Így kerülje el a NAV-bírságot az ICT-nél!

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk

725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb

2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk