Vezetőváltás Új főosztályvezető a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél 2016. január 1-jétől Kis Tünde személyében új vezető csatlakozott a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) csapatához - olvasható az ügynökség közleményében.
Vezetőváltás Új kereskedelmi igazgató a Business Lease csapatában Trybek Gáborral erősíti kereskedelmi divízióját a Business Lease Hungary. A korábban nemzetközi környezetben, multinacionális nagyvállalatoknál dolgozó szakember komoly erősítést jelent a vállalat számára - tájékoztatta a cég portálunkat.
Vezetőváltás Új ügyvezető igazgató a Diageo budapesti üzleti szolgáltató központjának élén Zeisler Gábort nevezte ki budapesti üzleti szolgáltató központja élére a Diageo italgyártó és forgalmazó vállalat. Az új ügyvezető igazgató Ulrica Fearntől veszi át a magyarországi vezetői feladatokat.
Vezetőváltás 22 ezer embert érintő nagytakarítás lesz a NAV-nál A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nemsokára elveszítheti az elnöki jogkört gyakorló elnökhelyettesét és egy másik elnökhelyettest is. Közben óriási a feszültség és a bizonytalanság a 22 ezer fős szervezetben. Mivel megközelítőleg 160 vezetői és beosztotti pozíció szűnhet meg néhány héten belül - tudta meg a Hvg.hu.
Vezetőváltás Új vezetés kerülhet a tőzsde élére Ha az MNB megkapja az engedélyt a Gazdasági Versenyhivataltól a BÉT osztrák tulajdonban lévő részének megvásárlásához, akkor az ünnepek között a teljes új vezetői gárdát is megválaszthatja a közgyűlés, tudta meg a Napi.hu.
Vezetőváltás Új lapigazgató a napilapüzletág élén a Mediaworksnél Madarász Jánost nevezték ki ki a Mediaworks kiadóvállalat országos napilapüzletágának élére, a Népszabadság, a Világgazdaság, a Nemzeti Sport napilapok, valamint az Autó Motor magazin lapigazgatói posztjára, írja a Napi.hu.
Vezetőváltás Átalakul a NAV és a vezetése Ma tárgyal a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új vezetési rendszeréről szóló törvényjavaslatról. A jogszabály az előzetesen tervezetthez képest néhány hetes csúszással kerül a kabinet elé, ám a lényege nem változott - tudta meg a Világgazdaság.
Vezetőváltás Változás várható az OEP és az OMSZ élén Több vezető tisztségviselő cseréje is várható az egészségügyi szakállamtitkársághoz tartozó háttérintézmények élén. A Népszabadság információi szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, az Országos Mentőszolgálat, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ élén januárig megtörténhet az új vezetők kinevezése.
Vezetőváltás Új vezérigazgató-helyettes a CIB Csoport work-out divíziójának élén Csordás Zoltánt nevezték ki a CIB Csoport work-out divízióért felelős vezérigazgató-helyettesének. Új pozíciójában fő feladata lesz azon ügyletek kezelése, melyek a CIB Csoport növekedésre összpontosító célkitűzései szerint nem részei a stratégiai portfóliónak - tájékoztatták portálunkat.
Vezetőváltás Új bérbeadási igazgató a HB Reavis ingatlanfejlesztőnél Tóth Mariannt nevezte ki a HB Reavis Hungary Kft. bérbeadási igazgatójává. A vállalat a HB Reavis Csoport tagja, amely Kelet-Közép-Európa vezető ingatlanfejlesztője. Bérbeadási igazgatóként a partnerekkel való hosszútávú kapcsolatokért, a bővülő szakmai csapat irányításáért, az innovatív ingatlanpiaci megoldások magyarországi bevezetéséért, valamint az ügyfelek számára személyre szabott irodai megoldások kialakításáért felel.
Vezetőváltás Új vezérigazgató-helyettes a MAVIR-nál A MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. felügyelőbizottsága Herczeg Sándort nevezte ki a társaság piacműködtetési és gazdasági vezérigazgató-helyettesévé, a vezérigazgató javaslata alapján - írták sajtóközleményükben.
Vezetőváltás Új igazgató a kecskeméti Mercedes élén Christian Wolff lesz a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. gyárigazgatója 2016. január 1-jétől. Thomas Geier utódja lesz, aki 2014 májusa óta áll a Kecskeméti Mercedes-Benz gyár élén.
Vezetőváltás Új vezető a magyarországi Nespresso élén Októbertől Gyovai Györgyi a magyarországi Nespresso új vezetője. Elődjét, Flesch Gábort az európai régióért felelős regionális kereskedelmi vezetővé léptették elő, így ő Svájcban, a vállalat regionális kereskedelmi osztályán folytatja munkáját - tájékoztatták portálunkat.
Vezetőváltás Ónodi-Szűcs Zoltán lesz az új egészségügyi államtitkár Az új egészségügyért felelős államtitkár személyét Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be.