kapubanner for mobile

150 új munkahely a szolnoki autóalkatrész-gyártó üzemben

Az F Segura Hungária Kft. Szolnok mintegy százezer négyzetméterén jövő júniusig megvalósuló 20 millió eurós befektetése révén 150 ember jut majd munkához.

A vállalat autóalkatrészeket, motorhoz és autókarosszéria-elemekhez tartozó fém alkatrészeket, forrasztott szetteket és előszerelvényeket tervez, gyárt és szerel össze. Partnerei közé tartozik többek között a Ford, a VW, a Seat, az Audi és a Volvo is.

A cég közép-európai terjeszkedését az indokolta, hogy ügyfelei elsősorban a Lengyelország, Románia, Németország, Ausztria és Magyarország által határolt területen találhatóak, így a végterméket közelebb viheti a felhasználókhoz. A beruházás tervezésekor a lengyelországi és a csehországi beruházás lehetőségét is vizsgálták, végül Szolnok mellett döntöttek.

Az F Segura nagy hangsúlyt kíván helyezni a kutatás-fejlesztésre is mind a cégen belül, mind pedig egyetemekkel, technológiai intézetekkel és más vállalatokkal közösen - közölte Francisco Segura, a spanyol cég tulajdonosa.

Napi Gazdaság
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára

Bővíti munkavállalói létszámát a közelmúltban megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolásokat világszerte gyártó... Teljes cikk

Változik a varázslat: tömeges leépítésre készül a Disney

Az új vezérigazgató érkezése után újabb költségcsökkentési hullám indul a Disney-nél: akár ezer dolgozótól is megválhat a médiavállalat,... Teljes cikk

Újra leáll a Lufthansa: hétfőn és kedden is sztrájkolnak a pilóták

A múlt héten már komoly fennakadásokat okozó sztrájkok után hétfőn és kedden is folytatódik a munkabeszüntetés a Lufthansa-csoportnál: ezúttal a... Teljes cikk