kapubanner for mobile

1600 munkahelyet szüntet meg a Deutsche Telekom

A Deutsche Telekom a következő években 1600 munkahelyet szűntet meg a konszern bonni központjában. Ez a cég alkalmazotti állományának közel nyolc százalékát érinti - értesült a Világgazdaság.

A elbocsátás elsősorban felső szintű vezetőket érint. A munkahelyek felszámolása része a konszern 2015-ig tartó középtávú takarékossági programjának. A Deutsche Telekom megerősítette a Handelsblatt értesülését.

"A folyamatban lévő "Save for Service" elnevezésű takarékossági programunk keretében a központban lévő funkciókat is áttekintjük" - hangoztatta a szóvivő, a leépítés mértékéről azonban nem akart nyilatkozni. A "Save for Service" takarékossági program eredményeként a német lap jelentése szerint a Deutsche Telekom 2007-2010 között összesen 8,3 milliárd eurót takarított meg. Az idei első félévében a konszernhez közelálló körök szerint ehhez még 900 millió euró társul. Az eddigi megtakarítások nagy része azonban nem létszámleépítésből, hanem a szinergiák felszámolásából származik.

Világgazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk