kapubanner for mobile

27 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül

Idén július végén mintegy 527 ezer álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, így az előző év azonos időszakához képest csaknem 27 ezerrel kevesebben voltak munka nélkül - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján található legfrissebb munkaerő-piaci statisztikából.

A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken júliusban összesen csaknem 38 ezer munkaerőigényt jelentettek be. Ez az előző hónaphoz képest 13,4 százalékos növekedés, míg az előző év júliusához képest 8,9 százalékos csökkenés.

A legnagyobb emelkedés - mind havi, mind pedig éves összevetésben - Budapesten figyelhető meg, köszönhetően a támogatott állások bővülésének.

Júliusban a támogatott állások - ennek nagy része közmunka - aránya 69,5 százalékot, a nem támogatott állásoké pedig 30,5 százalékot tett ki az NMH összesítése szerint.

Az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma júliusban csökkent, számuk 11.600 volt. Ez júniushoz képest 15,6 százalékos, éves távlatban pedig 16,3 százalékos csökkenés.

Júniushoz képest jelentősen, 33,5 százalékkal nőtt ugyanakkor az újonnan bejelentett támogatott állások száma, míg az előző év azonos időszakához képest 5,2 százalékkal csökkent.

A támogatott álláslehetőségek közel 70 százaléka teljes munkaidejű foglalkoztatásra vonatkozott, a nem támogatott állásoknál ez az arány több mint 90 százalék volt. Foglalkozások szerint a legtöbb nem támogatott munkaerőigényt mechanikaigép összeszerelő, valamint egyéb, máshová nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási, tehergépkocsi-vezető, kamionsofőr, bolti eladó szakmákban kínálták a foglalkoztatók júliusban.

A támogatott állásoknál egyszerű, szakképzettséget nem igénylő szakmákban érkezett a legtöbb bejelentés.

A hónap folyamán összesen 72.800 állás állt rendelkezésre a közvetítéshez, ebből a 20.-i zárónapon 35 ezer állás maradt betöltetlen.

Június végén 527.600 álláskeresőt tartottak nyilván, amely az előző hónaphoz képest enyhe, 0,6 százalékos emelkedést jelent, míg az előző év azonos időszakához képest 4,8 százalékos visszaesés volt. Az álláskeresők száma a február óta tartó csökkenő trend után fordult ismét emelkedésbe, amelyben jelentős szerepet játszik a középiskolai, illetve az egyetemi, főiskolai tanév vége. Az NMH hozzáfűzi: szezonális jelenség, hogy az iskolaév végeztével megjelennek a munkaügyi központokban a pályakezdő fiatalok: a nyilvántartásba belépő pályakezdők száma csaknem 56 százalékkal, míg a nem pályakezdő álláskereső száma csak 7,8 százalékkal nőtt egy hónap alatt.

A legtöbb álláskeresőt továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye munkaügyi kirendeltségei tartják nyilván.

Az egy évnél hosszabb ideje nyilvántartott álláskeresők száma 142.800 volt, amely az előző hónaphoz képest 3,8 százalékkal nőtt, míg az előző év azonos hónapjához képest 4,1 százalékkal csökkent. Összességében az álláskeresők több mint 27 százaléka keresett egy évnél régebben állást, az átlagos regisztrációs idő pedig 342 nap volt.

Júliusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 11,9, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 7,9 százalék volt. Az előző év azonos időszakához képest a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított mutató értéke 0,6 százalékponttal, a munkavállalási korú népességhez viszonyított relatív mutató értéke 0,4 százalékponttal volt alacsonyabb júliusban.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk