270 új munkahelyet hoz létre országszerte a logisztikai szolgáltatócég
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Trans-Sped Kft. Debrecenben, Nagytarcsán, Környén és Tatán is épített központot.
A Trans-Sped Kft. logisztikai szolgáltatócég nyolcmilliárd forintos beruházással 270 új munkahelyet hoz létre országszerte - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nagytarcsán. A tárcavezető a Trans-Sped Kft. új csarnokának átadásán elmondta, hogy a hazai tulajdonú vállalat hat központot épített országszerte, Debrecenben, Nagytarcsán, Környén és Tatán. A nyolcmilliárd forintos beruházást az állam 2,4 milliárd forinttal támogatta, így segítve 270 munkahely létrehozását.
Beszédében kiemelte, hogy a világgazdaság példátlan módon az elmúlt három évben kétszer is a feje tetejére állt, így teljesen új rendszer jött létre, korábban sziklaszilárdnak tartott alapok remegtek meg. Erre példaként hozta fel, hogy a koronavírus-járvány idején hirtelen illúzióvá vált a szabad közlekedés és a kiszállítható szállítmányozás. "Akkor rájöttünk, hogy a logisztika olyan iparág, mint a levegő az emberi szervezetnek, természetes, hogy van, aztán amikor nincs, akkor viszont nagy baj áll elő" - fogalmazott. "A logisztikai képességek megléte egy-egy ország esetében alapvető fontosságú összetevőjévé vált a működőképességnek és a szuverenitásnak is. Minél több logisztikai kapacitás van nemzeti tulajdonban, annál erősebb és annál stabilabb az adott ország" - szögezte le.
Arról is beszámolt, hogy tavaly a közel 300 ezer főt foglalkoztató logisztikai ágazat termelési értéke is 50 százalékkal nőtt, meghaladva az 5000 milliárd forintot.
Robotok Nagytarcsán
A Trans-Sped legnagyobb, mintegy 17.000 négyzetméteres csarnoka a főváros vonzáskörzetében, Nagytarcsán található. A fulfillment szolgáltatást nyújtó raktár különlegességeaz 50 darabos robotflotta, ami jelentősen megkönnyíti és meggyorsítja az e-kereskedelmi tevékenységet. Az árukészletet mozgató robotok még vonzóbbá teszik a munkahelyeket, ugyanis a „teknős” becenevű robotok szó szerint a webáruházi megrendeléseket összeállító munkatársak keze alá dolgoznak, hiszen a kívánt árut automatikusan kikeresik és odaviszik a csomagolópontra. Így a kollégákat megkímélik a napi akár 15-20 km-es gyaloglástól.
A GEEK+ típusú, Li-akkumulátoros, energiahatékony robotok leginkább egy nagy méretű robotporszívóhoz hasonlítanak, amelyek a „hátukon” hordozzák az akár 1 tonna súlyú polcrendszereket. A robotflottát és a hozzá kapcsolódó technológiai hátteret, valamint a speciális polcrendszereket 2021-ben szerezte be a cégcsoport, és a tesztidőszakot követően 2022-ben kezdődött el a munkájuk. A társaság tapasztalatai a robotokkal kapcsolatban pozitívak, „a teknősök” a karácsonyi főszezonban is jól teljesítettek.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?