360 főt bocsát el a BBC

Online szolgáltatásában létszám- és költségcsökkentésre készül a BBC. A cég hétfői bejelentése szerint 360 állást akar megszüntetni a következő két évben, és 2013-2014-ig 25 százalékos költségcsökkentést tervez - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet.

A BBC ügyvezetője a tervezett lépésekről úgy nyilatkozott, hogy mintegy felére csökkentenék a BBC által üzemeltetett önálló weboldalak és honlapok számát. A bezárandók között van egyebek között a Switch, a Blast és a Video Nation.

A BBC-online mintegy 1600 embert foglalkoztat jelenleg, költségvetése 137 millió font (161 millió euró). A BBC online szolgáltatását hetente több mint 20 millióan használják, és ez a BBC kuratóriuma szerint is nagy siker. Ugyanakkor a vezérigazgató úgy gondolja, hogy a weboldalak hatalmas választéka miatt néha a várakozások alatt teljesítenek.

MTI/Magyar Nemzet
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Európa legjobb Spa Meeting Hotelje lett a Le Primore Hotel & Spa

A hévízi ötcsillag superior szálloda a Meetings Star Awards 2025/2026 Spa Meeting Hotel kategóriájának első helyezettje lett. Az elismerés egy olyan... Teljes cikk

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA Romániában, a Mioveni-i gyárban, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál. Teljes cikk

A munkaerő-képzés felé bővíti portfólióját a Prohuman

A Prohuman Csoport két magyarországi és egy erdélyi oktatási vállalat felvásárlásával új oktatási és kompetenciafejlesztési üzletágat hoz... Teljes cikk