40 munkanap dugóban ülve?
Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő évtizedekben százmilliárd dolláros gazdasági károkat fognak okozni a dugók. 2030-ra a londoni autósok 299 órát vagyis 40 munkanapot töltenek majd a közúti közlekedési torlódásokban ülve.
A CEBR számítási modellje szerint ennek a négy gazdaságnak 2030-ban összesen 293,1 milliárd dollár kára származik majd a közlekedési dugókból, csaknem 50 százalékkal több a 2013-ra becsült veszteségnél.
A négy országban a 2030-ig terjedő időszak egészében a halmozott veszteség meghaladja a 4400 milliárd dollárt a CEBR prognózisa szerint. Ebből 2800 milliárd dollárnyi az amerikai gazdaságra jut, de a becsült kárösszeg Nagy-Britanniában emelkedik a legnagyobb mértékben. A CEBR elemzőinek számításai szerint a brit gazdaságot 2030-ban 33,4 milliárd dollárnak megfelelő kár éri a közlekedési torlódások miatt; ez 63 százalékkal haladja meg a 2013-ban elszenvedett veszteséget.
A dugók okozta nemzetgazdasági kár az Egyesült Államokban várhatóan 50 százalékkal, Franciaországban és Németországban egyaránt 31 százalékkal emelkedik az előrejelzési időszak végéig.
A CEBR elemzői a torlódások várható kárait a közvetlen és a közvetett költségekből modellezték. Az előbbi csoportba tartozik például az az idő, amelyet az utazók a termelőmunka végzése helyett az országúti és a városi dugókban töltenek, az utóbbi költségkategória fő eleme pedig a torlódásokban veszteglő szállítójárművek okozta fuvarköltség-emelkedés, amely átszűrődik a háztartási kiadásokba.
A CEBR közgazdászai külön vizsgálták a négy ország torlódásoktól leginkább sújtott nagyvárosai - London, Los Angeles, Párizs és Stuttgart - gazdasági veszteségeit. Előrejelzésük szerint London gazdaságának 2030-ban 14,5 milliárd dollár kárt okoz majd közúti zsúfoltság, 71 százalékkal többet, mint tavaly. A 2030-ig terjedő időszakban a brit fővárosnak összesen 204 milliárd dollárjába kerülnek a közlekedési torlódások a cég prognózisa alapján.
Los Angelesben 2030-ra 65 százalékkal 38,4 milliárd dollárra, Párizsban 60 százalékkal 18,7 milliárd dollárra, Stuttgartban 34 százalékkal 4,2 milliárd dollárra nő a torlódások okozta éves kár. A három város addigi kumulatív gazdasági veszteségeit a CEBR londoni közgazdászai 559 milliárd, 267 milliárd, illetve 65 milliárd dollárra teszik.
A ház előrejelzése szerint 2030-ban a londoni autósok átlagosan 299 órát - 40 munkanapot - töltenek majd közlekedési dugókban állva. Tavaly ez az átlag a cég adatai szerint valamivel meghaladta a 250 órát.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
Jelentősen csökkent a vállalat bevétele 2025-ben. Teljes cikk
- A fogyatékossággal élők gazdasági aktivitása - grafikon 2 hónapja
- Nagy a baj: lejjebb sorolhatják Magyarországot az adósság miatt 3 hónapja
- Ezek a leggazdagabb magyar települések 4 hónapja
- Ledolgozós szombat: túlóra vagy sem? 5 hónapja
- A jövőben a munkahelyválasztás kulcsa az lesz, hogyan jutsz be reggel dolgozni 5 hónapja
- Lassult az infláció az OECD-ben 6 hónapja
- 2026. évi munkanaptár: minden, amit tudni kell a szabadnapokról és hosszú hétvégékről 6 hónapja
- Milliárdos programokkal és adócsökkentéssel védi meg a kormány a magyar munkahelyeket 7 hónapja
- 13 órás munkanap a láthatáron - őrültség vagy gazdasági kényszer? 8 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 8 hónapja
- Miért és hogyan válassz elektromos kerékpárt? 8 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben