kapubanner for mobile

750 ezer forintos támogatás a zuglói olimpikonoknak

A főváros XIV. kerületének vezetése fejenként nettó 750 ezer forinttal támogatja azokat a helyi sportolókat, akik kvótát szereztek a londoni olimpiára és paralimpiára - jelentették be a szerdai sajtótájékoztatón.

"Zugló sportmúltja kötelez. Remélhetőleg minél több sportolónk tér haza éremmel az olimpiáról, ahogyan a paralimpiáról is" - mondta Rátonyi Gábor korábbi polgármester a zuglói önkormányzat házasságkötő termében rendezett eseményen, melyen jelképesen útnak indították a kerületi egyesületekben vagy zuglói lakosként az ötkarikás játékokra készülő versenyzőket, valamint edzőiket és klubvezetőiket.

A politikus megnyitóbeszédében kiemelte, az elmúlt 116 évben 29 alkalommal rendeztek nyári olimpiát, s a magyar érmek közül 57 kötődik Zuglóhoz.

Papcsák Ferenc polgármester köszöntőjében kijelentette, a képviselőtestület úgy gondolta, hogy anyagilag is segíti a sportolókat. Kiemelte: valamennyi párt támogatta az indítványt.

"Fontosnak tartjuk, hogy a sport erősítsen bennünket és a közösségünket" - mondta Papcsák Ferenc. "A részvételért önmagában is hatalmas áldozatot kellett hozni, tehát minden olimpiai indulóra büszkének kell lennünk, hiszen a hazájukat képviselik. Lenyűgöző, emberfeletti teljesítmény ez, amelyhez rengeteg küzdelem és munka szükségeltetik. Egy sikeres olimpia után visszatérünk a támogatás témakörére, egy szisztematikus programot szeretnénk kidolgozni. Zugló 19 sportolóval vesz részt a londoni játékokon, tehetségüket és felkészültségüket látva pedig több éremben, akár aranyban is reménykedhetünk."

Az eseményen részt vett Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára, Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója, továbbá Ambrus Miklós vízilabdázó és Gedó György ökölvívó olimpiai bajnok.

A zuglói olimpikonok teljes listája: Kapás Boglárka úszó, Lovassy Krisztián kerékpározó, Tóth Ildikó, Csabai Dóra, Kisteleki Hanna vízilabdázó, Barta Nóra műugró, Joó Abigél cselgáncsozó, Kasza Róbert öttusázó, Hidvégi Vid tornász, Szabó Gabriella, Kökény Roland, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Paumann Dániel kajakozó, Mohamed Aida, Szász Emese vívó. Paralimpikonok: Engelhardt Katalin és Ráczkó Gitta úszó, Szekeres Pál vívó.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk