7800-an dolgoznak rehabilitációs állásban

Már közel 7800 érintettet vont be a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási programjába a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal - közölte a szervezet főigazgató-helyettese sajtótájékoztatón Nyíregyházán kedden.

Tatosné Takács Andrea elmondta, hogy az Európai Unió által támogatott, az Új Széchenyi Terv keretében indított, Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának elősegítése elnevezéssel indított program megvalósításához a nemzeti társfinanszírozással együtt 11,7 milliárd forint áll rendelkezésre.

A legfrissebb adatok szerint már 7794-en vesznek részt a projektben, amelynek legfontosabb eleme az elhelyezkedést segítő, 100 százalékos arányú bérköltség-támogatás, illetve a képzések, az útiköltségek és a foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálatok költségeinek térítése.

A főigazgató-helyettes tájékoztatása szerint az év közepéig a tervek szerint 10 000 embert vonnak be a programba.

Tavaly a térség 32 akkreditált rehabilitációs foglalkoztató cégénél 4 058 megváltozott munkaképességű ember dolgozott, 3 787 tartós alkalmazásban. Most is négyezren felüli a létszám, 35 munkaadónál.

A civil szervezeteknél is jelentős számú a rehabilitációs foglalkoztatás, a nemzeti szociális hivatal uniós programjába pedig most már az önkormányzatok és a helyhatósági közintézmények is bekapcsolódnak, így még több rászoruló juthat munkához. A projektben való részvételhez öt helyen, Nyíregyházán, Mátészalkán, Kisvárdán, Nyírbátorban és Vásárosnaményban kaphatnak intézményi szolgáltatást a pályázó munkáltatók és az érintett ügyfelek.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere arról szólt, hogy a város önkormányzati intézményeiben jelenleg általában 3-4 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak. Ezt a számot a rehabilitációs program révén szeretnék megduplázni, s a nyíregyházi polgármesteri hivatal is részt kíván venni a projektben, állást kínálva érintetteknek.
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok

Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk

Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés

Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk

Kutatás: ezek a leggazdagabb és a legszegényebb európai országok

A leggazdagabb és a legszegényebb országok közötti különbség Európán belül több mint hússzoros, az EU-n belül pedig több mint tízszeres. Teljes cikk