kapubanner for mobile

8 százalékos minimálbér-emelés?

Közös bérajánlást fogalmaznak meg a szakszervezetek a szerdán folytatódó jövő évi bértárgyalásokra. A minimálbért 8, a szakmunkás-bérminimumot 13 százalékkal emelnék meg - írja a Magyar Idők.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) álláspontja szerint azonnal el kell kezdeni a járulékcsökkentést a legnagyobb GDP-növelő szektorokban. Véleményük szerint a minimálbérek növelése azért is érdek, hogy nagyobb legyen a bértávolság a közmunka és a munkaerő-piaci alsó kategóriák között, mert ez munkára ösztönözné az embereket.

A Liga Szakszervezetek pedig arról tájékoztatott, hogy valószínűleg többlépcsős modellben épülhet be a tervezett járulékcsökkentés a bérekbe. Az első évben még a munkáltatónak nem lesz kötelező a fizetésekbe visszaforgatnia a tehercsökkentést.

A kormányzati számítások szerint a 8 és 13 százalékos emelés a minimálbér 120, a szakmunkás bérminimum 145 ezer forintra emelkedne. A versenyszférában 807 ezer munkavállaló fizetése emelkedhet, évente ezzel 111 milliárd forintos bértömeg-növekedést eredményezve.

Magyar Idők
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek