A Disney cég örökösnőjét sokkolta a dolgozók véleménye
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAbigail Disney, a Walt Disney birodalom örököse inkognitóban látogatott el az anaheimi Disney Worldbe, ahol meglepődve tapasztalta milyen körülmények között és mennyiért dolgoznak a vidámpark munkatársai - írja az origo.
Abigail Disney elmondta, hogy a legtöbb alkalmazott arról számolt be, hogy gyűlöli a munkahelyét és nagy kihívást jelent nekik egész nap mosolyogni és boldognak tettetni magukat. Néhányan olyan rosszul keresnek, hogy ételre sincs pénzük. Az örökösnő vizsgálatot kért az ügyben, bár jelenleg nem tölt be pozíciót a cégnél - írja az Origo.
Élesen bírálta a Disney jelenlegi vezérigazgatóját, Bob Igert, aki szerinte nem tesz eleget azért, hogy a dolgozók jobb feltételek között dolgozhassanak. Abigail már korábban is nem tetszését fejezte ki Bob Igerrel szemben, amiatt, hogy a vezérigazgató 64 millió dollárt keres, ami 1424-szer több, mint a medián fizetés a Disney-nél.
Origo
Élesen bírálta a Disney jelenlegi vezérigazgatóját, Bob Igert, aki szerinte nem tesz eleget azért, hogy a dolgozók jobb feltételek között dolgozhassanak. Abigail már korábban is nem tetszését fejezte ki Bob Igerrel szemben, amiatt, hogy a vezérigazgató 64 millió dollárt keres, ami 1424-szer több, mint a medián fizetés a Disney-nél.
Origo
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?