kapubanner for mobile

A fiatalok többet veszekednek az angol munkahelyeken

Nagy-Britanniában gyakoriak a munkahelyi konfliktusok. A dolgozók közel egyharmada hetente kerül összetűzésbe munkatársaival. Csak 20 százalékuk tartja jótékonynak az összeütközéseket, a fiatalabbak gyakrabban civakodnak - derül ki egy friss felmérésből.

Az Eversheds nemzetközi jogi tanácsadó cég ezer főt kérdezett meg a munkahelyi konfliktusokkal kapcsolatban. A kutatásból kiderült: a dolgozók 30 százaléka hetente veszik össze valamely kollégájával. A fiatalabb korosztály a legharciasabb. A 16-24 éves dolgozók 45 százaléka arról számolt be: minimum heti egyszer keveredik konfliktusba a munkatársakkal.

A dolgozók 40 százaléka véli úgy, hogy van egy bajkeverő a cégnél, aki felelős a viták többségéért. Konfliktus emellett általában akkor robban ki, ha valaki a saját munkáját mással végezteti el, vagy ha egy illető nem hajlandó a csapat részeként tevékenykedni.

A kutatás rámutat: ötből mindössze egy dolgozó tartja kifejezetten pozitívnak az összeütközéseket. Ők úgy gondolják, a viták versenyzésre és hatékonyabb munkavégzésre sarkallják a munkavállalókat. A munkavállalók többsége azonban az egészségre ártalmas tényezőként tekint a vitákra.

  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek