A fizetésekhez képest magas megtakarítás, az összeg azonban átlag alatti Magyarországon
A magyar lakosság megtakarításai a fizetésekhez viszonyítva magasabbak a kelet-közép-európai átlagnál, a megtakarítások összege alapján azonban a régiós átlag alatt vannak, áll a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzésében.
A pénzügyi portál elemzése szerint az elmúlt 5 évben 22 százalékkal nőtt a magyar lakosság pénzügyi vagyona, míg a közép-európai átlag 35 százalék, a nyugat-európai pedig 28 százalék. Az átlagtól való elmaradás okát a portál abban látja, hogy a lakosság jelentős része erőn felül minden pénzét hiteleinek visszafizetésére fordította a végtörlesztés keretein belül.
A magyar lakosság 2013 harmadik negyedévében közel három évnyi fizetésnek megfelelő megtakarítással rendelkezett, amivel 12 százalékkal megelőzi a közép-kelet-európai átlagot és majdnem eléri a nyugat- és dél-európai átlag felét, ahol a lakosság 6 évnyi fizetéssel egyenértékű megtakarítással bír.
Az egy főre jutó pénzügyi megtakarítások összege 2013 harmadik negyedévében 2 millió forint volt Magyarországon. A cseh, szlovák, észt, lengyel, szlovén és magyar adatokat tartalmazó régiós statisztikában Magyarországon a legalacsonyabb az egy főre jutó megtakarítás: a cseheknél közel a duplája, de még a szlovákoknál is közel 40 százalékkal magasabb. A magyarok a nyugat- és a dél-európai átlag (2,7, illetve 5,3 százalék) többszörösét (13,1 százalék) tartják készpénzben - írja a portál.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?