A HEFOP célkitűzései
Ahhoz, hogy együtt érjünk célba, segíteni kell azokat, akik nehezebben bírják az iramot. A HEFOP specifikus céljai: - A foglalkoztatási szint emelése - Az emberek munkaerő-piaci versenyképességének növelése - A társadalmi beilleszkedés elősegítése
Számokban kifejezve az a HEFOP célja, hogy 2006-ra a foglalkoztatási ráta 58 százalékra (2002-ben 56,2), a felnőttképzésben részt vevő 25-64 évesek száma 457 ezerre (2002-ben 262 ezer) növekedjen, míg a tartós munkanélküliség rátája 2,4 százalékra (2002-ben 2,6) csökkenjen.
A HEFOP hatékonyságát mutatja, ha a jelenleginél többen dolgoznak,többen vesznek részt munkaerő-piaci programokban,
több fiatal jut munkához, nő az Állami Foglalkoztatási Szolgálat hatékonysága, a vállalkozók között nő a nők aránya, kevesebben maradnak tartósan munka nélkül, képzettebben kerülnek ki a fiatalok az iskolákból, többféle oktatási, képzési programból lehet választani, több pedagógus vesz részt továbbképzésben,
kevesebb hiányszakma lesz, kevesebben maradnak ki az iskolából, több tanulót tud fogadni a felnőttképzés, sokkal többen vesznek részt felnőttképzésben, javul a lakosság általános egészségi állapota, az elmaradott térségekben javul az egészségügyi ellátás.
További információ: http://www.hefop.hu/page.php?MenuID=36 címen érhető el.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk
A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk
Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk
- Beszámoló az NFT céljáról, munkaprogramjáról és az oktatási intézmények tájékoztatásának módjairól 2004-2006 - III. 19 éve
- Beszámoló az NFT céljáról, munkaprogramjáról és az oktatási intézmények tájékoztatásának módjairól 2004-2006 - II. 19 éve
- Beszámoló az NFT céljáról, munkaprogramjáról és az oktatási intézmények tájékoztatásának módjairól 2004-2006 19 éve
- Sikerrel zárult a HEFOP program Ferencvárosban 19 éve
- A HEFOP stratégiája 19 éve
- HEFOP - Megvalósítás - előrehaladás 19 éve
- Támogatási Szerződés 19 éve
- Ellenőrzés 19 éve
- HEFOP - Intézményrendszer 19 éve
- Szervezeti felépítés 19 éve
- Munka uniós támogatással 19 éve

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?