A Koszovó-pótlék megtartásáért tüntettek szerb szakszervezetek
Tiltakozó gyűlést tartottak kedden az észak-koszovói Kosovska Mitrovicában a helyi szerb szakszervezetek, és azt követelték a belgrádi kormánytól, hogy a szerb alkotmánybíróság két héttel ezelőtti döntése ellenére a kabinet ne törölje el a Koszovóban dolgozó közalkalmazottak rendkívüli pótlékát.
A tiltakozók szerint a pótlék szinte az egyedüli eszköz arra, hogy megtartsa a szerbeket a zömmel albánok lakta valamikori szerbiai tartományban - jelentette a Tanjug szerb hírügynökség.
A szerb alkotmánybíróság augusztus 10-i ülésén alkotmányellenesnek, nem igazolható pozitív diszkriminációnak minősítette, hogy a Koszovóban élő 45 ezer szerb állami alkalmazott hosszú évek óta 50 százalékkal magasabb bért kap az ugyanabban a beosztásban dolgozó szerbiai kollégáinál.
Blazo Milosavljevic koszovói szerb szakszervezeti vezető azt mondta, a nehezebb munkafeltételek és a mozgásszabadság hiánya miatt indokolt a különbségtétel. Koszovói szerb illetékesek ehhez hozzátették, Koszovóban az alapvető cikkek ára 30 százalékkal magasabb, mint Szerbiában.
Szerb illetékesek többször elmondták az alkotmánybírósági döntés után, olyan megoldást keresnek, amellyel úgy lehet megőrizni a pótlékot, hogy ne sérüljön az alkotmány. "Nem foszthatjuk meg a pótléktól a koszovói szerbeket, akiknek az élete e nélkül is rendkívül nehéz" - jelentette ki Goran Bogdanovic, a szerb kormány Koszovó-ügyi minisztere.
Megfigyelők szerint ugyanakkor nem egészen világos, miként lehet úgy különbséget tenni a szerb állami alkalmazottak között, hogy azt az alkotmánybíróság ne minősítse ismét jogellenesnek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?