"A legsikeresebb hallgatóim közös jellemzője a kitartás"

Kaufman Ilona a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán tanít, Sopronban. Ili lelkes olvasója a blognak, általa számos egyetemistához jutott már el a mondanivalónk. Közvetlensége, nyitottsága és támogató hozzáállása példaértékű, amelyet a diákok is elismertek, 2011-ben Ili kapta meg a „Oktató a hallgatókért” díjat, melyet hagyományosan az a tanár kap, akit a diákok a legnépszerűbbnek tartanak az intézményben.

(Ilivel több éve tart az ismeretségünk, ezért a beszélgetés tegeződve történt.)

A mai beszélgetésünknek az a célja, hogy segítsünk tisztábban, más szemszögből látni a helyzetet azoknak a fiataloknak, akik hamarosan kilépnek a munkaerőpiacra. Mit gondolsz, mi okozza a legnagyobb nehézséget a fiataloknak az iskola utáni váltásban?

Kaufman Ilona: Sajnos számos hallgatónál tapasztalom annak a következményeit, hogy mi szülőként nem mindig a jó nevelési utat választjuk. A „te csak tanulj gyerekem, majd én mindent megcsinálok” szülői hozzáállásunknak egyenes következménye, hogy sok hallgató önállótlan, nem tudja, hogyan fogjon hozzá a felmerülő problémák megoldásához, ha egyszer csak egyik pillanatról a másikra a hőn áhított egyetemen találja magát. Nincs osztályfőnök, nincs ott a szülő, aki felébreszti, ha elaludt, nincs aki figyelmeztetné, hogy a hirtelen rászakadt szabadsággal tudni kell jól bánni. Gyakran tapasztalom, hogy kevés a tudásuk az „élet dolgairól”, arról a világról, ami körbeveszi őket. Nem tudják, hogyan gazdálkodik egy család, nem tudják, mennyibe kerül a diplomájuk a szülőknek, mire végeznek. Sok dolgot automatikusan meglevőnek gondolnak. Talán túlzottan óvjuk őket a nehézségektől? Aztán lediplomázva jó esetben bekerülnek egy munkahelyre. Ismét ott van egy hatalmas váltás, ismét szakítani kell a régi szokásokkal. Nincs „elaludtam, nem megyek ma be” opció, nincs „ezt nem tudom, de majd kipuskázom” opció, viszont ott vannak a munkahelyi elvárások: a csapatban való munkavégzés, a megszerzett tárgyi tudás átültetése a gyakorlatba. Az asszertív kommunikáció, amiről talán azt sem tudja a hallgató, mi fán terem.

Mostani tapasztalataiddal, ha visszaülhetnél az iskolapadba, mi lenne az, amire nagyobb hangsúlyt fektetnél, amit jobban szem előtt tartanál?

Kaufman Ilona: A nyelvek folyamatos tanulására sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnék, de rögtön ezt követné a meglevő tudásom összevetése a gyakorlattal. Minden alkalmat kihasználnék, hogy speciális ismeretekkel tegyem magam „kuriózummá” a munkaerőpiacon.

Sok ezer diákot tanítottál az évek során. Mi a tapasztalatod, melyik diák lesz sikeres? Milyen tulajdonságokkal bírnak, milyen stratégiát követnek?

Kaufman Ilona: A legsikeresebb hallgatóim közös jellemzője a kitartás, a céltudatosság és az olthatatlan tudásszomj. Ők azok, akik ma már minisztériumokban, vezető könyvvizsgáló cégeknél dolgoznak, vagy éppen egy jó nevű multinacionális cég színeiben járják a világot.

Ők azok, akik több nyelven beszélnek, akik rendszeresen elindultak a szakmai versenyeken, részt vettek az intézeti kutatásokban, akik indultak saját kutatásaikkal a Tudományos Diákköri versenyeken. Ők azok, akik nyitottan fordulnak az őket körülvevő világ felé, akik figyelemmel kísérik a szakma legújabb eredményeit, s tették ezt már hallgatóként is.

Az igazán sikeres diákjaidnak mi a versenyelőnye?

Kaufman Ilona: Az igazán sikeres hallgatókra jellemző a két vagy több nyelv megfelelő szintű ismerete. Rögtön ezt követi a megszerzett ismeretek szintetizálásának képessége, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy tudásuk ne csak elméleti szinten maradjon, hanem alkalmazható tudássá váljék. Ugyanakkor azt látom, hogy a tárgyi tudás messze nem elegendő a sikerességhez. Kell egy határozott személyiség, véleményalkotó képesség, jó kommunikációs képesség, de talán mindennél fontosabb a céltudatosság.

Milyen útravalót adnál azoknak a diákoknak, akik hamarosan pályakezdőként lépnek ki a nagybetűs Életbe?

Kaufman Ilona: Ne próbálják ellébecolni a tanulást, ami soha nem ér véget. Az életben – feltéve, ha vannak céljaink –, nem lehet megúszni a folyamatos tanulást, illúzió azt hinni, hogy kikerülve az életbe véget ér ez a feladat. Ráadásul az élet iskolájában már puskázni sem érdemes, hisz magunkat csapjuk be. Ragadjanak meg később is minden lehetőséget arra, hogy szakmai ismereteiket bővítsék, minden tudás jó valamire, minden megszerzett új ismerettel gazdagabbak lesznek, és soha nem lehet tudni, mi válik előnyükre a munkaerőpiacon. Az biztosan, ha komolyan veszik az álláskereséssel járó kihívást jelentő feladatokat és megtanulják azt is, miként kell jól képviselni magukat egy állásinterjún, egy munkahelyi közegben és egyáltalán, hogyan kell dolgozni. Jól dolgozni.

Köszönöm, Ili, bízom benne, hogy gondolataidat, véleményedet olvasva és átgondolva a pályakezdők, álláskeresők még tudatosabb előremenekülők lesznek.

Menekülj előre HR Blog
HR Blog