A LIGA Szakszervezetek és az FDSZ elnökével egyeztetett Balog Zoltán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatBalog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hivatalában fogadta hétfőn Gaskó Istvánt, a LIGA Szakszervezetek elnökét és Tőrös Szilárdot, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnökét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Az egyeztetésen a szakszervezetek képviselői az Emmi tájékoztatása szerint partnerséget ajánlottak és felvetették a stratégiai együttműködési megállapodás megkötésének lehetőségét. Balog Zoltán felajánlotta, hogy a múlt héten alakult felsőoktatási kerekasztal következő plenáris ülésen a tagok döntését fogja kérni arról, hogy az FDSZ is állandó résztvevője legyen-e a kerekasztalnak.
A felsőoktatási kerekasztalt múlt csütörtökön alakították a szakminiszternek a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával korábban aláírt részmegállapodása alapján. A dokumentum egy ideiglenes mandátumú felsőoktatási kerekasztal létrehozását tartalmazza, ez a felsőoktatás finanszírozását, a hallgatói jogokat és kötelezettségeket, valamint az átalakítás átfogó tartalmi kérdéseit - többi között a rektorválasztás, képzési struktúra felülvizsgálata, felvételi eljárás, új gazdasági-pénzügyi irányítási rendszer - tekinti át.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek