kapubanner for mobile

A magyar kormánytól tanultak a britek: közmunka nélkül nincs többé munkanélküli segély

Heti 30 órát kell közmunkában dolgozniuk vagy kötelező átképzésen kell részt venniük a régóta munkát kereső briteknek, ha meg akarják tartani álláskeresési támogatásukat – közölte hétfőn a brit pénzügyminiszter.

images

George Osborne a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben zajló éves kongresszusán felszólalva úgy fogalmazott, hogy az állam senkit nem hagy segítség nélkül, de „senki nem kaphat valamit, ha semmit nem nyújt érte cserébe”.

Ennek jegyében azoknak a szociális ellátásban részesülő állástalanoknak, akiknek már legalább két éve nincs munkájuk, az új szabályok alapján jelentkezniük kell közmunkára, például hulladékgyűjtésre, falfirkák lemosására, vagy főzhetnek idős rászorultakra, illetve jótékonysági szervezeteknek is dolgozhatnak.

Ha erre nem hajlandók, akkor minden nap jelentkezniük kell a területi munkaközvetítő központban, ahol tájékozódniuk kell arról, hogy van-e képzettségünknek megfelelő állás.

A harmadik lehetőség az, hogy az állástalanok kötelező képességfejlesztő képzésen vesznek részt, növelve elhelyezkedési esélyeiket.

Aki kivonja magát e program mindegyik pontja alól, először négyheti, majd ha az újabb felszólításokra sem reagál, minden eredménytelen felszólítás után háromhavi álláskeresési támogatását veszíti el.

Az Osborne által ismertetett tervek szerint az érintett munkanélkülieknek évente fél éven át heti 30 óra közmunkát kell teljesíteniük, és tíz órát kell igazoltan aktív álláskereséssel tölteniük az állami munkaközvetítő központokban ahhoz, hogy továbbra is részesülhessenek szociális támogatásban.

A brit kormány becslései szerint a szabálymódosítások évente hozzávetőleg 200 ezer állástalant érintenek.

Álláskeresési támogatásként heti 56,80 font (20 ezer forint) minimális ellátás jár a 18 éven felüli, tartósan munkanélküli kérelmezőknek.

Az eddigi szabályok alapján elegendő volt kéthetente megjelenni a területi munkaközvetítő központban és az ellátás további folyósítása fejében alá kellett írni a megjelenést igazoló jelenléti ívet, bár ha kínálkoztak megfelelő álláslehetőségek, és azokat a kérelmező rendre nem fogadta el, eddig is meg lehetett vonni egy idő után a szociális támogatást.

Hétfői kongresszusi felszólalásában a brit pénzügyminiszter „szélhámosságnak” nevezte az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Ed Miliband múlt héten tett bejelentését arról, hogy ha a Labour kerül kormányra a 2015-ben esedékes következő választásokon, húsz hónapra befagyasztaná a lakosság és a családi vállalkozások földgáz- és áramdíjait.

George Osborne szerint Miliband politikai filozófiája „Karl Marxéhoz hasonlítható”.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk

Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk