69 ezer munkahely megteremtéséhez járulhat hozzá ez a Microsoft gigaberuházás
A Microsoft amerikai technológiai vállalat 1,95 milliárd eurót fektet be Spanyolországban a következő két évben a digitális innováció előmozdítása és a mesterséges intelligencia (AI) felelős felhasználásának érdekében - közölte a spanyol sajtó kedden.
A beruházás részeként a szoftvercég a fővárost is magában foglaló madridi autonóm tartományban felhőrégió adatközpontot hoz létre, míg a keleti országrészben fekvő Aragóniában adatközponti kampuszt kívánt építeni.
"Ez a két infrastruktúra biztosítja a Microsoft felhőszolgáltatásainak maximális garanciáit a biztonság, az adatvédelem és az adatszuverenitás tekintetében, és lehetővé teszi, hogy a cég teljes mesterséges intelligencia megoldásait elérhetővé tegyék a spanyol és európai vállalatok, valamint a közigazgatási szervek számára" - hangsúlyozta a Microsoft.
"Az állami és a magánszektor együttműködése elengedhetetlen ahhoz, hogy sikeresen nézzünk szembe a digitális átalakulás kihívásaival" - fogalmazott Pedro Sánchez miniszterelnök az X közösségi oldalon, miután fogadta Brad Smith-t, a Microsoft elnökét Madridban.
A megbeszélésen elemezték az együttműködés bővítésének lehetőségeit a közigazgatás területén, például generatív mesterséges intelligencia megoldásokkal, valamint a tisztviselők képzési terveiben.
A kormány tájékoztatása szerint szóba került továbbá a nemzeti kiberbiztonság megerősítése is, a többi közt a spanyol védelmi minisztériummal és a Nemzeti Kriptológiai Központtal együttműködve.
Az IDC Research Espana elemzése szerint az új Microsoft adatközpontok működése 2026 és 2030 között 8,4 milliárd euróval növelheti a spanyol GDP-t, és 69 ezer munkahely megteremtéséhez járulhat hozzá.
MTI
A rossz menedzser 4 jellemző tulajdonsága: a Microsoft volt HR vezetője szerint - olvassa el korábbi cikkünk!
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?