A pedagógus-életpálya modell 40 százalék béremelést hoz
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA köznevelési államtitkár alapvetően elégedett a most záruló tanévvel, az új köznevelési törvényhez kapcsolódó legtöbb fontos jogszabály elkészült. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott tanévzáró interjúban beszélt arról is, hogy az átlagosan 40 százalékos fizetésemelést hozó pedagógus-életpályamodell szeptemberi indulására egyre javuló esélyeket lát.
Azt is örömmel nyugtázta, hogy a tanév másik újdonsága, a mindennapos testnevelés sikeresen startolt, sok elismerést kaptak a szülőktől, tanároktól, egészségügyi szakemberektől.
Sikertörténetnek nevezte a Nemzeti alaptanterv és a hozzá kapcsolódó kerettantervek megalkotását. Kifejtette: ez utóbbiak összes oldalszáma meghaladja a 11 ezret. Ez az alapja a megígért tartalmi megújításnak, amely biztosítja, hogy az ország minden pontján megszerezhetik a gyerekek az egységes, de szükség szerint differenciált tudást és képességeket. Szeptembertől az 1., az 5. és a 9. évfolyamokon már új tankönyvekből tanulhatnak a diákok - mondta.
További eredmény, hogy csökkent az igazolatlan hiányzások száma és az iskolai agresszió mértéke - jelentette ki.
Hoffmann Rózsa a pedagógus-életpályamodell szeptemberi indulására egyre javuló esélyeket lát, erre szerinte három-négy hét múlva egyértelmű válasz adható. Összkormányzati szándék a modell elindítása annak minden elemével, az új munkaidő-szabályozással, a minősítéssel és a jelentős, átlagosan 40 százalékos béremeléssel - jelentette ki az államtitkár.
Hoffmann Rózsa megerősítette, nem terveztek és terveznek pedagógus-elbocsátásokat. Ugyanakkor az iskolarendszernek igazodnia kell a csökkenő gyermeklétszámhoz. Néhány héten belül meglesznek az egyes megyékre, tankerületekre és intézményekre lebontott adatok, hogy hol mennyi pedagógusra van szükség a következő tanévre.
A pedagóguskart ért kritikák nem lepték meg, számított rá. A jövőre létrejövő kar "az egységességet, szervezettséget és a hivatás presztízsének emelkedését szolgálja" - mondta, hozzátéve: a kar által megalkotandó etikai kódex sok évtizedes hiányt pótol.
A szeptember 1-jétől induló hit- és erkölcstanoktatását érintő egyházi észrevételeket "jó szándékú sürgető fellépésnek" nevezte. Mint mondta, a történelmi egyházakkal folyamatos az egyeztetés a finanszírozásról és egyéb kérdésekről is a tárcaközi bizottságokban.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?