A Praktiker kölcsönt szerzett a túléléshez
A barkácsáruházakat üzemeltető német Praktiker 40 millió eurós hitelt szerzett az átszervezéshez, a német sajtó szerint ezzel sikerült megmenteni a céget.
A társaság közleménye szerint a megállapodások révén "nagyrészt" sikerült biztosítani az átszervezéshez szükséges forrásokat. Az összesen 60 millió euró kölcsön mellett szükség van még további 15 milliós hitelre is, de hamarosan erről is megállapodhatnak - tették hozzá.
Német kommentárok szerint így várhatóan fennmarad a veszteséges és eladósodott társaság, amely elsősorban azért jutott válságba, mert nem vált be az alacsony árakra és rendkívüli akciókra épülő stratégiája.
A júliusi közgyűlésen arról is döntöttek, hogy a 234 németországi Praktiker áruház közül 120 a Max Bahr hálózat részeként működik tovább, a veszteséget termelő áruházakat pedig bezárják. Beszámolók szerint az irányváltás része, hogy az üzletek eladóterét szellősebben, áttekinthetőbben rendezik be és kevesebb árut halmoznak fel benne. A cél a "barkácsáruházak Ikeája" modell kialakítása. Ezt szolgálja a magasabb árkategóriákkal működő, és kisebb üzletekből álló Max Bahr hálózat kiterjesztése.
A cég magyarországi vállalata fejlesztéseket tervez. Augusztusban közölte, hogy az év végéig 200-250 ezer euró beruházással Budapest környékén, illetve Kelet-Magyarországon kipróbálják új koncepciójukat, aminek részeként két, 1.000-2.000 négyzetméteres Praktiker üzletet hoznak létre, bővítik a saját márkás termékek körét, és a hagyományos áruházak mellett forgalombővülésre számítanak az internetes áruház működetésétől is.
A Németországban 11 ezer főt, a külföldi hálózattal együtt pedig 19 ezer főt foglalkoztató és 9 európai országban összesen 440 barkácsáruházat üzemeltető vállalat bevétele az idei második negyedévben 886,9 millió euró volt, 7,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor az adózás utáni veszteség is csökkent, 20,5 millióra mérséklődött az egy évvel korábbi 307,1 millióról.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk
A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- 700 munkahely válik betonbiztossá Pápán – újabb milliárdos beruházás érkezett 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?