kapubanner for mobile

A szakképző intézmények is elkezdték a maszkok gyártását

Jelenleg 15 centrumban készítenek maszkot szakoktatók, diákok és önkéntesek bevonásával.

A tömeges megbetegedések elkerülése és a járvány lassítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) maszkok előállításában kérte a Szakképzési Centrumok együttműködését. A szakképző intézmények a digitális munkarendre való rugalmas átállás mellett a társadalmi összefogásban is jó példával járnak elől. Kiskunhalasi kezdeményezés alapján a szakképzésben dolgozók a leginkább veszélyeztetett korban lévő, nyugdíjas kollégáikat segítik az otthonmaradásban.

A minisztérium textil szájmaszkok gyártására kérte a szükséges eszközökkel, szaktudással rendelkező szakképző intézményeit. A végzős vagy felnőttoktatásban részt vevő tanulók, ha a megfelelő gépek birtokában ezt otthoni körülmények között vállalni tudják, gyakorlatként maszkokat állíthatnak elő. A kezdeményezéshez gyakorlati oktatás keretén belül olyanok is csatlakozhatnak, akik a tömegközlekedés igénybevétele nélkül el tudnak jutni a tanműhelyekbe varrni.

Jelenleg 15 centrumban készülnek védőmaszkok szakoktatók, diákok és önkéntesek bevonásával, elsősorban otthon vagy kiscsoportokban, az elővigyázatossági intézkedések fokozott betartásával. Több iskolában zajlik az előkészítés és az alapanyagok beszerzése, a Karcagi, Pécsi, Székesfehérvári, Szerencsi és Váci Szakképzési Centrum már megnyitotta tanműhelyeit erre a célra. Az elsődleges cél a helyi, települési igények kiszolgálása, az adott város vagy térség kórházainak, szociális intézményeinek, idősotthonainak ellátása.

Az összefogás jegyében a minisztérium felkarolta és a fenntartásában lévő szakképzési intézmények figyelmébe ajánlotta a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum kezdeményezését. A javaslat szerint az intézmények felkeresik azokat a nyugdíjas kollégákat, akiknek fokozott veszélyeztetettségük miatt nem tanácsos otthonról kimozdulniuk. Felmérik a segítségnyújtásra vonatkozó igényüket, és ha szükségesnek bizonyul, akár a rendelkezésükre álló szolgálati járművek használatával, elvégzik helyettük a bevásárlást vagy gyógyszerkiváltást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium minden kezdeményezést bátorít a szakképzésben is, amely a járvány elleni védekezést erősíti, a kockázatoknak jobban kitett idősek segítését szolgálja.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek