Adómentesen fizetheti a munkaadó a végtörlesztést
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÚjabb segítség a devizahiteleseknek, hogy a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre - közölte a Fidesz szóvivője, utalva az Országgyűlés erről szóló hétfői döntésére.
Selmeczi Gabriella azt mondta, remélik, hogy ez egy újabb segítséget jelent a végtörlesztéshez, és így még többen tudnak majd élni ezzel a lehetőséggel. Emlékeztetett, a devizahitelesek a végtörlesztéshez adómentesen eladhatják ingatlanjukat, és ehhez hasonlóan például az egyenesági hozzátartozótól kapott támogatás után sem kell adót fizetni. Azonban mivel igény van a végtörlesztésre - folytatta -, a kormányoldal úgy döntött, újabb segítséget ad az embereknek, így született meg az a rendelkezés, hogy a munkaadók 7,5 millió forint összegig adómentes támogatást adhassanak dolgozóiknak. Kiemelte: támogatásról van szó, nem hitelről.
A pénzt közvetlenül a hitelező bank számlájára kell utalnia a munkáltatónak - közölte, hozzáfűzve, hogy ha valaki már végtörlesztett, akkor is kérheti a munkáltatójától az adómentes támogatást. Ebben az esetben - megegyezés esetén és a szükséges iratok bemutatása után - a munkavállaló megkapná a pénzt a foglalkoztatójától.
A szóvivő szerint a munkaadóknak is érdekük, hogy segítsék munkavállalóikat "a devizaadósság csapdájából való kiszabadulásban", hiszen "nyilván teljesen másképp dolgozik egy ember, akit nem nyomaszt az, hogyan fogja törleszteni a részleteket". Selmeczi Gabriella egyúttal arra biztatta az embereket, hogy keressék meg munkáltatójukat, és éljenek az adómentes támogatás lehetőségével.
Hangsúlyozta, hogy a végtörlesztés szabályai egyébként nem változnak, ugyanúgy az év végéig kell bejelenteni az igényt, és 2012. február végéig kell teljesíteni. Kérdésre megjegyezte, jelenleg nincs tervben kezdeményezés a határidők kitolására.
Arra, hogy az adómentesség mind a munkáltatóra, mind pedig a munkavállalóra vonatkozik-e, a Fidesz szóvivője azt válaszolta: ha a 7,5 millió forintot vagy az az alatti összeget megkapja a dolgozó a munkaadójától, akkor azt a támogatást nem terheli adó - írja az MTI.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?