kapubanner for mobile

Adónaptárral kedveskedik az APEH

Szeptember 1-jétől új színben, új arculattal, az adózók számára korszerűbb, kezelhetőbb formában jelenik meg a világhálón az adóhatóság.

Az APEH honlapjának megújítását, a tartalmi változtatásokat szakmai megfontolások is indokolták. Új helyen látható például az adózási határidőkre figyelmeztető rész, a webfelület színárnyalatában az APEH új arculatához illeszkedő színek jelennek meg, azaz a bordó és a szürke, s a főlap felső harmadában Budapest látképe az aktuális napszaknak megfelelően hatóránként változik.

Az adóhivatal megújuló honlapjának másik érdekessége a gyakran ismétlődő kérdések menüpont. Itt az APEH-hez érkezett gyakori kérdésekre adott válaszok találhatók, amelyek megkönnyíthetik a továbblépést egy-egy ügyben.

Az állami adóhatóság honlapja - ami a hazai webfelületek között a leggyakrabban látogatott oldalak között szerepel, idén például már több mint 12 millióan látogatót fogadott - továbbra is hozzáférhető és használható a gyengén látók vagy vakon élő emberek számára.


Adónaptárat is készíthetünk



Újdonság a személyes adónaptár, ami abban segíti az adózókat, hogy bevallási kötelezettségüknek egyszerűbben, könnyebben tudjanak eleget tenni. A program több hónapig készült - mivel több száz logikai feltételnek is eleget kell tennie - és a hivatal már több mint egy hónapja teszteli az új rendszert.

A tesztelésben adószakértők és adótanácsadók is közreműködtek, s így szélesebb szakmai egyeztetés alapján állhatott össze a rendszer. A személyes adónaptárt úgy alakították ki a szakemberek, hogy a magánszemélyek, vállalkozások adózással kapcsolatos kérdésekre adott válaszaikkal egyedileg álljon össze az adónaptár. A rendszer menüjében kérdésekre kell választ adni, amelyhez a program segítséget nyújt. A válaszok alapján a program eljuttatja az adózóra vonatkozó bevallások listáját nyomtatványszámokkal, az azokra vonatkozó benyújtási és fizetési határidőkkel.


A személyes adónaptár kétféleképpen vehető igénybe:



  • Anonim felhasználóként az adóhivatal honlapján (de e-mail cím szükséges, hogy a rendszer üzenetet tudjon közvetíteni)
  • Ügyfélkapun regisztrált felhasználóként. Ha valaki az Ügyfélkapu rendszerét használja, a különféle adózási, bevallási határidők lejárta előtt figyelmeztető e-mailt kap, illetve a rendszer az előállított személyes adónaptárakat megőrzi, így azokat a felhasználó a későbbiekben bármikor megtekintheti. (Ezt a szolgáltatást legkésőbb szeptember 10-étől lehet igénybe venni.)
    • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek