kapubanner for mobile

Akár 6 millió forintot is kaphatsz digitális nomádként ezen a helyen

A jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy legalább két évig Extremadurában élnek és onnan dolgoznak távmunkában.

Spanyolország egyik régiója, Extremadura pénzügyi támogatást kínál azoknak, akik odaköltöznek és home office-ból dolgoznak – írja az Euronews. A tartomány regionális kormánya akár 15 000 eurót (közel 6 millió forintot) felajánl a digitális nomádoknak, ha a területre költöznek.

Az autonóm közösség Spanyolország egyik legalacsonyabb népességű és legkevésbé fejlett régiója. Az egy főre jutó GDP az országban az egyik legalacsonyabb, a munkanélküliségi ráta pedig az egyik legmagasabb, 17,6 százalékos, szemben a 11,9 százalékos országos átlaggal.

A lakosság és a gazdaság megerősítésére az extremadurai hatóságok 2 millió eurót különítettek el, amelyet 200 távmunkás és digitális nomád munkavállaló régióba történő áttelepülésének támogatására fordítanak.

A pénzügyi támogatás mellett a digitális nomádok Spanyolország számos más területéhez képest alacsony megélhetési költségeket is élvezhetnek. A Numbeo szerint a spanyol fővároshoz, Madridhoz képest az extremaduriai Badajozban átlagosan 30 százalékkal kevesebbe kerül az étkezés, a tömegközlekedés és a közüzemi szolgáltatások.

Extremadura olyan távmunkásokat céloz meg, akik magasan képzett szakemberek a technológiai iparban. Elvárás, hogy teljesen távolról és online dolgozzanak. Aki pályázni szeretne, annak vállalnia kell, hogy legalább két évig távmunkát folytat és Extremadurában él.

A digitális nomádvízummal nem rendelkezőknek először ezt kell kérelmezniük, és a spanyol hatóságoknak jóvá kell hagyniuk, valamint tartózkodási engedélyt kell szerezniük, mielőtt az Extremadura-programra jelentkeznének.

Mennyi támogatást kapnak a digitális nomádok?

A nők, a 30 év alatti fiatalok és azok, akik Extremadura 5000 főnél kisebb lélekszámú településeire költöznek, 10 000 eurós támogatásra jogosultak. A többiek 8000 eurót kapnak.

Két év elteltével az első kategóriába tartozók, akik úgy döntenek, hogy még egy évig maradnak, egy második, 5000 eurós kifizetést kapnak, míg a többiek 4000 eurót.  A hatóságok szerint a pályázatok addig maradnak nyitva, amíg a mintegy 200 digitális nomád számára szükséges összes forrást ki nem osztják, ami legalább egy hónap, de legfeljebb egy év.

 

  • 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-beninfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Félnek a jövőtől? - A fiataloknak már nem a fizetés a legfontosabb a munkahelyen

A friss diplomások számára egyre fontosabb a munka és a magánélet egyensúlya és a mesterséges intelligencia miatt is aggódnak. Teljes cikk

Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk