Állami kézbe kerül a szakképzés, de a piaci igényeket így sem sikerült felmérni

2015 őszétől a kormány átszervezi a szakképzési rendszert Magyarországon, az alapítványi és egyházi intézményektől elvennék a támogatást, csak állami intézményben lehetne olcsóbban szakképesítést szerezni. A cél, hogy a piac igényeit vegyék figyelembe, azonban a keretszámok nem mindenhol ezt tükrözik, írja a 444.hu.

2015-től csak állami intézményben lehet majd közpénzből szakmát tanulni, ugyanis a kormányzat úgy gondolja, hogy az állam tudja a legjobban, a gazdaságnak milyen szakemberekre van szüksége. Megyénként meghatározták, hogy melyik szakmából hány főt lehet maximálisan kiképezni, illetve van néhány olyan terület is, amelyen nem szabtak felső korlátot. Olyan szakmákat is meghatároztak, amelyeket egyáltalán nem támogat az állam, ezekből nem lehet államilag finanszírozott képzést indítani.

Az ipar kiszolgálása azonban nem tökéletes: Heves megyében, ahol az indiai Apollo Tyres ezerfős gyára épül, egyetlen egy gumis szakember (abroncsgyártó, gumiipari technikus vagy ipari gumitermék előállító szakmunkás) képzést sem támogat az állam 2015-ben. Ugyanez a helyzet Szabolcsban is, ahol a Michelin üzeme működik. Ott szintén nincs állami támogatás gumisok képzésére.

Könnyen lehet, hogy a kormány részben a nem állami intézmények bezárására játszik – írja a 444.hu, ugyanis ha nőnek a térítési díjaik, sok diák elhagyja majd ezeket az intézményeket. Ezután mivel hirtelen nagyon sok olyan képzés kerül az államhoz, ami korábban nem volt ott, vagy semmiképpen sem annyi diákkal, mint 2015-től lesz, ezért hirtelen szükség lesz egy csomó oktatóra, amit egy összeomló piacról könnyebben felszívhat a KLIK.

Négy olyan szakma van, amit az országban valamennyi megyében korlátlanul támogat az állam. Ezek:
  • az épület- és szerkezetlakatos,
  • a gépi forgácsoló,
  • a hegesztő,
  • és az ipari gépész.

    Van két olyan szakma, amit egy megyében sem támogatnak
  • a cukor- és édesipari szaktechnikus,
  • és a tejipari szaktechnikus.

    Az is kiolvasható, hogy egy Zala megyében élő fiatalnak harmad annyi választási lehetősége van, ha az állam támogatásával szeretne szakmát tanulni, mint egy Budapestinek.

    Az sem teljesen világos, hogy nemzetgazdasági szempontból mi szükség van 480 középfokú színész, és 800 középfokú szobrász képzésének állami támogatására. 2015-től közpénzen több mint 2500 középfokú sportedzőt, összesen 1848 középfokú zenészt (egyház, klasszikus, jazz, szórakoztató és népzenészt), 1600 középfokú fitnesz-wellness instruktor, 2400 középfokú sportmasszőrt, 560 középfokú divat- és stílustervezőt és legalább 56 belovaglót (Komárom megyében korlátlan számú támogatva) taníttatunk majd.

    „A dokumentum rengeteg szakmai hibát tartalmaz. Néhány példa: Budapesten a tervezet szerint 1025 cukrász képzése indokolt, de csak 400 szakácsé. Közben évek óta probléma a cukrász túlképzés, szakácsból viszont kevés van. A tervezet szerint 868 idegenvezető képzésére van elvben igény (és támogatás) a fővárosban, amikor a szervezett társasutazás a végnapjait éli” –hívta fel a lap figyelmét a hibákra egy vendéglátós képzéssel foglalkozó szakember.

    444.hu
    • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál?

    Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk

    Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás

    Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk

    Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken

    A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk