kapubanner for mobile

450 dolgozó kap helyet a Richter új központjában Kőbányán

Átadták a Richter Nyrt. új központját a főváros 10. kerületében csütörtökön, a 17 400 négyzetméteres, 450 dolgozónak helyet biztosító épület 20 milliárd forintos beruházásból készült el, amit a gyógyszeripari vállalat saját forrásból finanszírozott.

A megnyitón Lantos Csaba energiaügyi miniszter egyebek mellett kiemelte, hogy a vállalat az innováció mellett azt a kormány által kívánatosnak tartott vonulatot is reprezentálja, hogy "ki kell fektetni". Külföldi megjelenés nélkül nem lehet tartósan versenyképesnek maradni a világban - hangsúlyozta.

Orbán Gábor, a társaság vezérigazgatója a többi között elmondta: a Richter adja a magyar vállalati k+f ráfordítások harmadát, ami a vállalat saját szellemi tőkéjét gyarapítja, és a Magyarországon létrejövő szellemi vagyonelemeket külföldön tudják üzleti eredményekre váltani.

Lantos Csaba ünnepi beszédében a Richter történetét felidézve rámutatott, hogy a vállalat folytatja az innováción alapuló hagyományait, a kevés olyan gyógyszergyár között van, ahol folyik originális kutatás. Bizonyos iparágakban Magyarország túl kicsi, ha versenyképesek akarunk maradni, akkor bele kell vágni nemcsak a kutatás-fejlesztésbe, hanem a kifektetésbe is - fogalmazott. Különösen jelentős eredménynek nevezte, hogy a gyógyszercég növelni tudja export-árbevételét; ez stabilitást ad a vállalatnak és ezen keresztül a nemzetgazdaságnak - mondta.

Az energiaügyi miniszter kitért arra is, hogy több mint 10 évig volt a vállalat igazgatóságának tagja, és részese volt az új székház megépítéséről szóló döntésnek.

Orbán Gábor vezérigazgató kiemelte, hogy a nemzetközileg is elismert Zoboki Gábor építész által tervezett új központi irodaépület kifejezi a Richter hazai és nemzetközi rangját.

Az új központban találkozik a hazai tudás és a gazdaság, az épület méltó szimbóluma egy olyan magyarországi központú globális vállalatnak, amely mintegy száz országban van jelen - fogalmazott a vezérigazgató.

Vizi E. Szilveszter, a társaság igazgatóságának elnöke egyebek mellett ismertette, hogy a Richter magyar multinacionális cég, 50 országban van leányvállalata, termékeinek 93 százalékát külföldön adja el, munkavállalóinak több mint fele külföldön dolgozik, termékpalettájában pedig a magyar szellemi tőke van jelen, ami anyagi értéket is jelent Magyarország számára.

Krausz Ferenc Nobel-díjas magyar fizikus az ünnepségen az épületet méltatva úgy fogalmazott: a magyar innováció jelképének tekinthető Richter megfelelő csomagolásba került.

D. Kovács Róbert, a 10. kerület polgármestere elmondta: a Richter új központja Kőbánya 21. századi arcát jelenti. A mintegy 120 éve Kőbányán működő gyógyszergyár minőséget és innovációt képvisel egy versengő üzleti környezetben, és úgy fejlődik, ahogy a városrész, megőrzi a múlt értékeit, és azokat beépíti jelenébe és jövőjébe.

MTI

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából... Teljes cikk

Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz

A Revolut magyarországi fióktelepének indulása új korszakot nyithat a hazai pénzügyekben, különösen a több mint 2 millió felhasználó számára.... Teljes cikk

Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben

Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár... Teljes cikk