Az idő pénz - a HR-eseké még több
A HR-esek munkanapjait az idővel való örökös versenyfutás jellemzi. Minél nagyobb a cég, minél több az alkalmazott, annál több a munkafolyamat, az adminisztratív, és koordinációs feladatok. Megfelelni a főnöknek, a munkatársaknak, a pályázóknak nagy kihívás. De szerencsére a technika fejlődése és a felgyorsult világ nem csak negatívumokat, hanem segítséget is hozott.
Jó eséllyel érkeznek degradáló megjegyzések a cégre és a HR osztályra, ha a kiválasztási folyamatok hónapokig nyúlnak el, ha a pályázókat nem értesítik jelentkezésük státuszáról. Ezért persze nem feltétlenül hibáztatható a HR-es, sokkal inkább az a számtalan feladatkör és szoros határidők, amiknek napjainkban eleget kell tenniük. Ezeknek az elvárásoknak nehéz maradéktalanul megfelelni, hisz a számtalan munkafolyamatot koordinálni szinte lehetetlen szakszerű segítség nélkül.
Ezt felismerve, ma már sok olyan eszköz áll a HR-esek rendelkezésére, amik segíthetik munkanapjaikat, és a végeláthatatlan adminisztrációt átláthatóvá teszik.
A leghatékonyabb segítséget mindig azok tudják nyújtani egy-egy problémára, akik maguk is testközelből tapasztalták meg azokat. Ezért bizonyul minden téren kiváló segítségnek az egyetlen olyan szoftver, amit fejvadászok, közel 10 éves toborzásban eltöltött tapasztalata alapján fejlesztettek ki. A HR Felhő végig támogatni tudja az egész kiválasztási folyamatot.
A Beck and Partners tanácsadó iroda dolgozói elmondása alapján, ezzel a felhő alapú szoftverrel napi 2 órát tudnak megspórolni.
Gazdaságos, rugalmasan alakítható, gyorsan bevezethető megoldást nyújt problémáira.
Miben tudja támogatni munkáját a HR Felhő?
A HR Felhő moduláris rendszerének köszönhetően a kiválasztás minden pontján támogatni tudja.
Karrierportál modul - A modul segítségével, egyszerű szövegszerkesztői ismeretekkel pillanatok alatt helyezheti el aktuális állásajánlatait cége weblapján.
Jelentkezés modul - E modul segítségével a meghirdetett állásokra pályázó szakemberek mindössze 3-4 perc alatt komplex és pozíciónként nyilvántartható jelentkezést adhatnak be hirdetéseire
Jelöltfiók modul - A jelöltek saját pályázataik sorsának nyomon követését biztosító a jelöltfiók modul. E modulon keresztül automatikusan jelezhet vissza az álláskeresőknek a pályázat elbírálásáról, vagy a kiválasztási folyamat pillanatnyi állásáról.
Projekt modul - A keresési projektek külön-külön nyilvántartását biztosító projekt modul. A pályázatok a különböző keresési projektek alatt külön-külön kerülnek nyilvántartásra, és az adott kereséshez kapcsoltan néhány kattintással értékelheti a pályázatokat, behívhatja a jelölteket, vagy elutasíthatja őket.
Interjúszervező modul - A létrehozott eseményekről automatikusan kommunikál a pályázókkal és a felhasználókkal, valamint lehetőséget biztosít az interjún résztvevő pályázókról szóló összefoglalók rögzítésére és a pályázó önéletrajzához kapcsoltan történő tárolására.
Jelöltadatbázis modul - Korábbi jelentkezések, önéletrajzok és pályázókkal történt korábbi interjúesemények, adatok szakszerű nyilvántartását ellátó jelöltadatbázis modul. A jelöltek adatlapján az általuk megadott anyagok és adatok mellett megtalálhatók a korábbi interjúkról készült jelentések, objektív és szubjektív vélemények, javaslatok.
Önéletrajz-kereső modul - A korábbi pályázatok és jelöltek közötti kulcsszavas és/vagy paraméterezhető szűrést biztosító keresés modul. Az adatbázisban kulcsszavakkal és/vagy előre beállított paraméterek alapján is keresheti új munkatársát.
Belső munkatárs-ajánló modul
- Pozíciónként külön-külön nyilvántartható ajánló személyek
- Pozíciónként külön-külön nyilvántartható ajánlott személyek
- Felhasználói azonosítók alapján egyértelműen nyilvántartott ajánlói és ajánlotti státuszok
Opcionális lehetőségek:
a.) Előszűrő modul - Ez a modul akár automatikusan is kiküldhető kérdőívek segítségével szűkíti a pályázók körét a potenciálisan alkalmas pályázók listájára.
b.) Komplex CMS rendszer - A toborzó-kiválasztó szoftverrel közvetlen összeköttetésben álló weblapjának akár teljes tartalmát karban tarthatja.
c.) Kommunikációs modul - A jelöltek felé irányuló könnyű, tömeges, és akár automatizált e-mail alapú kommunikációs modul.
d.) Hirdetésszinkronizáló modul- segítségével az Ön által előre meghatározott külsős állásportálokon is automatikusan megjelennek a rendszerbe felvitt álláshirdetések.
"A HR Felhő használatával különböző pozíciók egyidejű meghirdetése és a jelentkezők kezelése hatékonyan történik. Jól átlátható rendszerben, gyorsan végezhető a kiválasztás, amivel időt nyerünk mind a pályázó, mind saját részünkre."
www.hrfelhő.hu
[email protected]
Tel: (+36-1) 371-0972
Fax: (+36-1) 371-0973
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy modern munkahely vonzerejét ma már nem csupán az esztétikus iroda vagy egy hangzatos küldetésnyilatkozat adja. A valódi elköteleződés és a... Teljes cikk
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 1 hónapja
- A gamer egerek technológiai szingularitása: Átfogó elemzés a 2026-os periféria-ökoszisztémáról 2 hónapja
- Ha egy kulcsszemély lemarad, az egész cég lemarad 2 hónapja
- A magyarországi használt PlayStation 5 piac rendszerszintű elemzése: Technológiai revíziók, gazdasági dinamika és stratégiai kockázatkezelés 2026 februárjában 3 hónapja
- Vége a taxis szakmának? Akár 3 millió robotaxi jöhet 2035-re 3 hónapja
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 3 hónapja
- Modern Gyárak Éjszakája 2025: rekordok, innováció és lehetőségek a munkaerőpiacon 5 hónapja
- Még nincs kimondva, de egyre inkább ez dönti el, ki kapja meg az állást 5 hónapja
- Az MCSV elindítja a világ első „Röviddráma + Blockchain + Mesterséges Intelligencia + Bevételmegosztás” ökoszisztémáját, amely a rövidfilmeket digitális eszközökké alakítja 6 hónapja
- A jövő a bátor lányoké: így válhatnak a tinik az AI-korszak nyerteseivé 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?