Bérkompenzációért tüntettek az Auchan dolgozói
Demonstrációt tartott szombaton a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) Budapesten, az Auchan Szentendrei úti áruházánál a dolgozók elmaradt bérkompenzációja miatt.
A KASZ képviselői délelőtt átadták petíciójukat a cégvezetésnek. Az érdekképviselet azt kéri, hogy a munkavállalóknak ne legyen kevesebb a nettó munkabérük az idén, mint tavaly volt. Ragaszkodnak a dolgozóknak nyújtott szociális juttatások megőrzéséhez is.
A petíció átadása után Melis Lászlóné, az alapszervezet titkára elmondta: a kormány által elvárt béremelést kérik, de ettől a cég elzárkózott. Ehelyett egyéni teljesítmény alapján 0-2 százalék közötti bruttó emelést ajánlottak. Ezt a szakszervezet nem tartja elfogadhatónak.
Az érdekképviselet jelenlévő tisztségviselői elmondták azt is, felmerült a szociális juttatások rendszerének átalakítása. A juttatások csökkentését vagy megszüntetését szintén nem tartják elfogadhatónak. Az alapszervezet titkára közölte: várják a cég végleges, hivatalos tájékoztatóját.
Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország kommunikációs igazgatója azt közölte, ha megadnák a bérkompenzációt, az 400-500 ember munkahelyébe kerülne, de az Auchan nem akar dolgozókat elbocsátani. A nettó bérek csökkenése a cégen kívül álló okok miatt következett be. Azt nem tudják vállalni, hogy a jelenlegi visszaeső forgalom mellett olyan bérfejlesztést hajtsanak végre, ami a következő időszakban nem tartható - mondta a cég képviselője.
A társaság terve az - főleg, ha a Cora felvásárlása sikerül -, hogy növeljék piaci részesedésüket, illetve forgalmukat. Ezzel nyílna lehetőség a bérek fejlesztésére.
Az MTI helyszínen lévő tudósítójának tapasztalatai szerint a délelőtti órákban 100-200 demonstráló volt a helyszínen, a résztvevők táblákat tartottak, amelyeken a kereskedelmi dolgozók alacsony fizetésére és megélhetési nehézségeire hívják fel a figyelmet, illetve arra, hogy a demonstrációval a tisztességes megélhetésükért küzdenek.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon